Olvasónapló 3.

Nagyszerű könyv a férfilétről, a sebzettségekről, a beavatásról, a mítoszokról, a mesékről, az elveszett hagyományról. Kötelező.

Lassú élet

http://divany.hu/zold/2011/01/12/slow_life/

Magyar filmkurzus 20. Szőts István Emberek a havason (1942)

Óriási élmény volt. A - kissé idillizált - archaikus ember, a mágikus világkép XX. század közepi lepusztításának gyönyörű metaforája ez a film. Csutak Gergely a szerzés, a pénz világát választja a megtartó emberi közösség helyett, és ebbe párjával együtt belepusztul.

Magyar filmkurzus 19. Gazdag Gy: Elveszett illúziók (1982)

Hidegrázósan pontos látlelet a nyolcvanas évek elejének értelmiségi belharcairól, erkölcsi dillemáiról egy méltatlanul alulértékelt filmben. Remek alakitások: Bessenyei, Béres Ilona, Margittai Ági, Sinkó, a már nagybetegnek tűnő Őze, Jordán, Máté, Udvaros, Eck, és a korszak "vendég James Deanje": Boguslaw Linda.

Magyar filmkurzus 18. Zolnay Pál: Fotográfia (1972)

Szétfeslett életek,megrekedt sorsok, barázdált arcok, retusált valóság, elmúlás, bűn, felejtés, halál. Zolnay halott, Iglódi halott, Zala Márk halott. Emberi film egy embertelen korból, amikor mégis készülhettek ilyenek.

Havas és Hamvas

Havas Henrik vagyok...tényleg be kell mutatkoznom? Persze, az újszülöttek kedvéért. Legyen.
Rokobauer Henrikként jöttem a világra, imádtam a Nagymamámat, és az újpesti focit. A STORY4-en 2008-januárjától van műsorom. Mindenki tudja, hogy előtte kirúgtak a Tv2-től - a média világa olykor kemény -, de mindegy is, mert Nekem volt igazam. Egyébként Rádiósként kezdtem a pályám, már, több mint 30 éve. Az még kolbászból is sok...
Kevés olyan dolog van a Földön, amihez nem értek. Folyton képzem magam, és mindig megpróbálok új, érdekes dolgokat kitalálni. Így esett, hogy még jogot is végeztem, voltam címzetes államtitkár, és a sajtóműfajok elméletét oktattam szegeden.
Rengeteg televízió műsort készítettem: Össztűz, Hőmérő, Közhang, Ütköző. MTV - Ablak, Gazdasági műsorok, Napkelte, HÉT, Szabadságtér, Aktuális, 99 RTL - Perpatvar, Heti hetes, 2006 - Mokka, Buzera E mellett szeretek és jól is tudok írni is mindenféle témában: politikáról, történelemről, sztárokról és lúzerekről: Ki tudja merre? Bős-Nagymaros dosszié, Arad után, A cég árulója, A láger, Negyvenkilencesek, Börtönriportok, Szeretők, Pro Domo, Kihívás és látomás, havas story(k)1, A sztár a lúzer és aki az anyját kereste.

http://www.storytv.hu/sztarjaink/article.php?id=4

(...) Ó, igen, mutatni és megejteni és elkápráztatni, sőt még igazat is mondani, ha ez jól áll és hízeleg, még jónak is lenni, lehetőleg közönség előtt, beszélni róla, kellő szerénységgel, hogy a hatás még nagyobb legyen, ez a lényemben mélyen-mélyen lakó svihákság, mint a polip a tenger szikláinak legsötétebb lyukában, ott lakik, ez az, ami lényemben és magatartásomban és csaknem minden szóban, amit kimondtam és leírtam, ez a svihákság, ez a tisztátalan nagyzolás és egészségtelen túlzás. Jellemhiba. Megbízhatatlanság. Ígérni és nem megtartani. Az összeütközésből magamat kivonni. A kellemetlent elkerülni. Nem helytállni. De minderről óvatosan nem tudni. Ennek a nemvalódinak és fölhecceltnek és maszknak és parádénak és hencegésnek túl nagy hatalma volt, ennek a hazugnak, próteuszian jó és ügyes, remek technikával forgott és dolgozott, hogy mindenkit megtévesszen és ez csaknem sikerült is és nem keltett gyanút, csak a legtisztábbakban, azokban is csak néha. Persze ahol svihák vagyok, nem vagyok, és nem is lehetek valódi. Álarc, semmi, üresség, hiábavaló, nemlétező. Minden bűnös pont az infernális hatalmak számára betörési hely. Az ember itt személytelen. S ezért hatalmát a pokol itt kifejtheti. Nem valódi annyi, mint nincs. A svihák a jellegzetes nemvalódi. Hazug és ál, de tüneményesen rejtegeti mindazt, ami becstelen és hitvány és piszkos, végeredményben komikus. Az önmagát elrejtő csibész hihetetlen apparátusát veszi igénybe, hogy megtévesszen. Elbújni. Jól elbújni. Az egész pszichológiát fel- és kihasználni, hogy még jobban el lehessen bújni. Minden karakterológiai tudás csak arra jó, hogy az ember a rejtőzésben még ügyesebb és gyorsabb legyen, az ember itt tanul lélekjelenlétet, intelligenciája itt finomodik, hogy a leleplezést már jó előre megelőzze. "Ha a hazug igazat mond, rosszabb, mintha az igaz hazudik." (...)

http://hamvasbela.org/szavak/karhozat.html

Magyar filmkurzus 17. Mundruczó: Delta

Szikár, könyörtelen ballada a rendező visszatérő témájáról, az emberi gonoszságról.

Olvasónapló 2.

Kiváló gyűjtemény a szerző aktuális írásaiból. Bagdy népszerűségének és hatásának egyik titka szerintem az, hogy mondandója a szeretet jegyében fogant, az individualizmus helyett az egymásra utaltságban hisz, gondolatai pedig az önismeretet, a spirituális növekedést és az egyéniség valódi kiteljesedését szolgálják.

Véletlennapló 83.

Egy tetoválásokról szóló könyvben az elítéltek körében divatos öt pontos tetoválás jelentéséről olvasok. Pár órával később, az esti híradóban egy elítélt kezét mutatják, rajta az öt ponttal.

Magyar filmkurzus 16. Hajdú: Bibliotheque Pascal

Őszintén szólva értetlenül állok a film fesztiváldíjai és kritikai méltatásai előtt. Engem nem tudott bevonni a világába, mesterkélt, távoli, és érdektelen maradt számomra a története. A film képi világa valóban kiérlelt, végiggondolt, egységes, többnyire a színészek is hitelesek, de az összhatás mégis valahogy érdektelen, pusztán "önmagáért szép". Viszont nagyon "eurokonform".
Pontosan úgy, ahogy egy kritikusa írja: "A Bibliotheque Pascal jellegzetes kordokumentum. Úgy élünk, hogy nem keresünk kontextusokat, összefüggéseket. Megelégszünk a mozzanatokkal. A Bibliotheque Pascal fragmentumaiban szép film. Remek vizuális megoldások tarkítják. (...) Elvesztettük összefüggés-teremtő képességünket. Nem hiányoljuk az értelmet valamiből, ami elemeiben szép."
http://www.filmkultura.hu/muszter/cikk_reszletek.php?cikk_azon=698&oldal_azon=3

Fejes: Jó estét nyár... Nemzeti Színház, Rába

Súlyos tévedés, kínos fiaskó. Problémás darabválasztás, gyenge előadás.

Magyar filmkurzus 15. Enyedi Ildikó Az én XX. századom

Talán nem véletlenül kerültük el egymást húsz évig ezzel a filmmel...

Egy Gyulai Iván írás

Pénzügyi válság és fenntarthatatlan fejlődés

Amikor valaki hitelt vesz fel, egy olyan fogyasztást előlegez meg, amelynek majd a jövőben termeli meg a pénzügyi fedezetét. Amikor az egyes társadalmak, vagy a föld egész népessége túlfogyasztja környezetének javait, akkor egy olyan fogyasztást előlegez meg, amelynek természeti erőforrás fedezetét a bolygó még nem termelte meg. Mivel a fenntartható fejlődés az erőforrások tartamos - a bolygó eltartó-képességének megfelelő – használata, ezért az ilyen fejlődést fenntarthatatlannak nevezzük. Fogyasztási deficitünk nagyjából harmad bolygónyi (1.4 Föld 2007-ben), ennyivel többet fogyasztunk el a rendelkezésre álló egy földnyi erőforrással szemben. A hitelezés és a fenntarthatatlanság közti összefüggés egyértelmű, a hitelezés teremti meg a pénzügyi fedezetét a túlfogyasztásnak. A túlzott, könnyelmű hitelkihelyezés és a felelős hitelkihelyezés között a fenntarthatatlanság szempontjából az a különbség, hogy az első még mélyebben hatol a jövőbe, mint a második, vagyis a túlfogyasztásban közös tulajdonságúak, csak a mértékükben eltérők. A pénzügyi válság jó előrejelzése annak, hogyha túl sok hitelt veszünk fel, túl sok fogyasztást előlegezünk meg a jövőtől, azt előbb, vagy utóbb nem tudjuk visszafizetni. Ma a pénzügyi rendszer, holnap az ökológiai rendszer omlik össze, de azt nem lehet majd pénzzel feltámasztani. Az előrehozott fogyasztás árát egyszer meg kell fizetni valakinek, a pénzpiacon ugyan úgy, ahogyan az ökológiai javak piacán. A hitelt igénylők között - legyen az magán személy, vállalat, vagy akár maga az állam - nincs különbség, abban a tekintetben, hogy a jelen fogyasztását finanszírozzák a jövő teljesítményéből. Amikor tehát az állam segítségére siet a pénzintézeteknek, akkor meghosszabbítja a nem fenntartható fogyasztás lehetőségét. Ez érdekes, ahhoz képest, hogy az államok szinte mindegyike elkötelezett híve a fenntartható fejlődésnek, Rió óta. Ám ebből a cselekedetéből is csak az látszik, hogy a tartalomról nem sok fogalmuk van. Ne csodálkozzunk azon, hogy az állam így viselkedik. Az állam a túlfogyasztásban érdekelt, hiszen ez biztosíthatja a gazdasági növekedést, ez pedig az ő költségvetési bevételeit. Miután a döntéshozók bíznak abban, hogy a jól működő gazdaság forrást teremt a közösségi feladatok finanszírozására, ezért az állam a közösség érdekeire hivatkozik, amikor megsegíti a pénzintézményeket. A probléma pedig éppen abban áll, hogy az a bizonyos jól működő gazdaság társadalmi és környezeti adósságot termel a jövőnek. Ezért az államnak egy növekvő, állandóan újratermelődő problémahalmazt kell finanszíroznia. Ezért, amikor az állam beszáll a pénzpiac finanszírozásába, akkor felállítja a következő pénzpiaci dominót. Ez a dominó akkor fog eldőlni, amikor az állam sem tudja majd finanszírozni a kiadásait, benne az egyre vastagodó hiteltörlesztéseit. Pénzügyi válság és globalizáció Amikor a hitelintézetekből elegendő pénzt kapunk, akkor a globalizáció előnyeit élvezzük. Idehaza, hazai befektetők pénzéből nem lehetne annyi fogyasztást előre megfinanszírozni, mint amennyit a globális pénzpiaci szereplők képesek felkínálni. Felkínálni? Pontosabban, kellő garanciák és megfelelően magas, magasabb, mint máshol, jegybanki alapkamatok mellett befektetni pénzüket. Ezért azután a jövő még többe kerül, még drágább lesz. A globális hitelpiac lényege, hogy a külső hitelező elsajátítja a hitelezett erőforrásait a jelenben a jövőtől. A hitelező pénzt ad, hogy valaki fogyaszthasson (ne felejtsük el, hogy minden fogyasztás, még a termelés is, hiszen az is erőforrást fogyaszt). A fogyasztás nem más, mint a primer erőforrások fogyasztása, tehát a természeti tőke fogyásával jár együtt. A külső hitelező az erőforrás-használat láncának (termelés-fogyasztás) hasznait sajátítja ki pénzének kamatozása révén. A reális teljesítmények és a túlfogyasztás közötti szakadékot jól mutatja, hogy amíg 2007-ben a világon megtermelt jövedelem (GWP) 65.82 trillió dollár volt, addig az államok külső adóssága 44.61 trillió (2004-es adat áll rendelkezésre, ettől a 2007-es adat csak több lehet). Összefoglalva a globalizált hitelezés tudja biztosítani, hogy egy ország, amely a saját teljesítményénél fogva nem képes az előre hozott fogyasztást finanszírozni, az mégis képes legyen rá. Mint láttuk ez a fenntarthatatlansághoz vezet, mert sem a pénzként, sem az erőforrásként megjelenő hitelek hosszútávon nem törleszthetők. Ezért a nemzetközi hitelválság - mint egyetlen más probléma sem – izolálható a problémák rendszerétől. Globális válság van, amely válságjelenségek váltakozó kombinációjában mutatkozik meg, majd pedig kiteljesedik, és felöleli az egész világot és minden problémát. Pénzügyi válság és szakmaiság Ami történik, az jól mutatja, hogy az állam a rövid-távú, egyéni, vagy csoport érdekeket részesíti előnybe a hosszú-távú, társadalmi érdekekkel szemben. Természetesen igyekszik megmagyarázni, hogy mindannyiunk érdekében jár el, és ezt teheti is, hiszen az emberek, de ő maga sem érti a folyamatok összefüggéseit. Szakértői, akik az első számú szent tehenet ajnározzák, csak a saját maguk szűk szakmáját ismerik, tegyük fel nagyon jól. Bár ismernék rosszabbul, és lenne nagyobb kitekintésük a világra. Így azután az a sajátos helyzet áll elő, hogy azok állnak elő a pénzügyi válság megoldásának fortélyaival, akik a válságot okozták. A pénzügyi válságot azonban nem lehet a pénzpolitika eszközeivel kezelni, mert a probléma a mértéktelenségből és a mohóságból származik, tehát alapvetően erkölcsi jellegű. Pénzügyi válság és erkölcsiség A pénzügyi válságot nem lehet pénzzel kezelni, mint ahogyan a környezeti és társadalmi problémákat sem lehet pénzzel orvosolni, hiszen ezeket a problémákat maga a pénz hozta létre. A pénz rosszul felállított intézményrendszere folyamatosan átrendezte a társadalmi értékrendet, és kisajátította az anyagi javak számára. A legfőbb értékért meginduló verseny ezután folyamatosan amortizálta a társadalom finom szöveteit, amelyet az együttműködés kultúrája szőtt, és amelynek a helyét egyre inkább átveszi az erőszak kultúrája. A most alkalmazott megoldás szépen összecseng ezzel az erkölcsi válsággal, hiszen az állam segítségével vesszük el a lehetőséget a jövőtől, hogy kimentsük egy időre a felelőtleneket. A túlköltekezők most a közösséggel, az állammal, pontosabban az egyre csökkenő létszámú teherviselővel fizettetik meg könnyelműségük árát, miközben ennek hátterében egyre több természeti javat kell felszámolnunk adósságunk törlesztése érdekében. Még ha felszámolnánk is pénzügyi adósságainkat, annak ára törleszthetetlen ökológiai adósság lenne. A túlköltekezés erkölcsi kérdés, felelősség kérdése. Ez igaz minden háztartásra, intézményre, és minden államra is. Miután az emberek megszokták, hogy mindig van valaki, aki kihúzza őket a mocsárból, ezért nem ismerik a helyes mértéket, és alacsony a felelősség érzésük. Végül már akkor is nyújtják a kezüket, amikor egyébként nincsenek a mocsárban, csak még többet szeretnének kapni a közösből. Az is fontos tanulság, hogy nincs egyéni felelősségvállalás. Nem mondtak le azok a pénzügyi vezetők, akik egy pár napja még bizonygatták, hogy a hazai pénzügyi rendszert nem érintheti a válság, nem adták vissza a busás juttatásaikat azok, akik felelőtlenül gazdálkodtak a betétesek pénzével, és egyénileg sem érzünk felelősséget túlköltekezéseink miatt. Ezután hogyan lehetne elvárni a fenntarthatóságnak megfelelő erkölcsiséget, amikor nemcsak magunkra, de még a jövőre is felelősen vigyázunk?! Van-e megoldás? Nemzeti szinten egy globalizált világban ez a kérdés nem megoldható. A közepesen gazdag és szegény országok, a közép és szegényréteg fogja megfizetni a válság árát. A globalizált világ, a globális válság összehangolt, globális választ követel. Látszólag ez a válasz megszületett, a világ „vezető” államai közös, pénzügyi választ fogalmaztak meg. Ez a válasz a rövidlátóságot mutatja, a rendszerben létező problémák értetlenségét. A nemzetközi válasz, a nemzetközi közösséghez való tartozás megköti a nemzeti kormányok kezét, nem cselekedhetnek eltérő módon. Mégis mit tehet egy felelősen gondolkodó nemzet? Felkészül a jövőre! Felkészül arra a jövőre, amikor kudarcot vallanak a ma jónak tűnő válaszok, amikor darabjaira hullik a versengő világ, amikor újra parancsoló lesz az emberek közötti együttműködés. A jövőre való készülődés legsürgősebb lépése külső függőségeink enyhítése, az önrendelkezés lehetőségének visszaszerzése.

dr. Gyulai Iván 2008. október 15.

http://alterglob.blog.hu/2008/10/19/penzugyi_valsag_es_fenntarthatatlan_fejlodes

Olvasónapló 1.

A neves véleményformáló és szociológus, Sir Anthony Giddens 1999-ben, a BBC-ben elhangzott ún. Reith-előadásait tartalmazó kis kötete sokat segített abban, hogy megértsem annak a kozmopolita logikának és értékrendnek a működését, amelynek minden elemét alapvetően elhibázottnak tartom. Giddens könyve viszonylag sokat ígér, ám igen keveset ad. Elsősorban széles merítést mások (Beck, Hobsbawm, Shils, stb.) gondolataiból, ami nem lenne baj, ha ezeket aztán kiegészítené a sajátjaival. Ám távolról sem ez a helyzet. Giddens ír a globalizációról, a kockázattársadalomról, a hagyományról, a családról, és a demokráciáról. Közhelyesen, apologetikusan. A szöveg egyetlen érdemi gondolkodói teljesítményét a hagyományról megfogalmazott, erősen vitatható, de legalább inspiratív mondatai, mélypontját pedig a családról szóló fejezet jelenti. A könyvben éppen azok a részek maradnak elnagyoltak, kidolgozatlanok, amelyek továbbgondolást érdemelnének, a gondolatmenet ott akad el, ahol valóban érdekessé, fontossá, és/vagy személyessé válhatna (a nemzetközi fellépés hiánya a környezetpusztítással kapcsolatban, a globalizáció mint "kölcsönfolyamat" és nem a kifosztás rendszere, a kozmopolita értékrend azon elemei, amelyekért meghalni is érdemes, stb.) Giddens könyvecskéje annak a - számomra aggályos - gondolkodásmódnak a mintapéldája, amelynek alapelemeit a múlt felszámolása, a hagyomány fontosságának megkérdőjelezése, az értékek leszólása, a közösség ellenesség, a hit=vallás=fundamentalizmus leegyszerűsítés, a tanácstalan, irányvesztett, szorongó, manipulált fogyasztói biomassza autonóm emberként való beállítása, a globalizáció természeti törvényként való prezentálása, az "érzelmi demokrácia" (érts a család szétbomlasztása) iránti igény nyílt megfogalmazása, az "elszabadult világ" mint a liberális demokrácia világméretű diadalmenetének ünneplése jelentik. Ám arról gondosan hallgat, hogy merre tart a látványos diadalmenet: az ökológiai katasztrófa, a globális szegénység és éhínség, a túlnépesedés, a multik által pénzelt gyerekmunka, a nyersanyagokért folytatott háborúk, a génmanipuláció, az egyenirányított, arctalan, bizalmukat, közösségeiket és értékeiket vesztett embertömegek közelgő lelki és fizikai katasztrófái felé. Szívesen olvastam volna ezekről a kérdésekről is Sir Giddens saját gondolatait.

A kötet második, javított (!) hazai kiadása (Napvilág kiadó, Demos Könyvek, 2005) helyenként az érthetetlenség határáig pongyola, hemzseg a nyakatekert, magyartalan mondatoktól, az aggályos fordítói megoldásoktól.

Egy kiragadott példa:

Eredeti szöveg: „What most of its defenders in Western countries call the traditional family was in fact a late, transitional phase in family development in the 1950's.”

A kötet fordítása:„A hagyományos család, ahogy azt védelmezői a nyugati országokban elnevezték, voltaképpen az 1950-es évek végének késői, átmeneti családfejlődésének az eredménye.”

A szöveg tényleges jelentése: „Amit védelmezői a nyugati országokban hagyományos családnak neveznek, az valójában a család fejlődésének egy kései, átmeneti szakasza volt az 1950-es években.”

2011: a test éve

Quimby - MUPA

Magyar filmkurzus 14. Sándor Pál Noé bárkája

Számos dramaturgia sebből vérző, helyenként szükségtelenül trágár, mégis megható film arról, mennyire idegenkedve téblábol, mennyire nem találja a helyét a régi nemzedék a mai világban, és mégis mennyire emberi olykor ez a világ. Hullámzó színvonal, sok filmes idézet és "ezt már láttam egyszer" érzés. Törőcsik Mari viszont egyszerűen elragadó.

Egy Bogár László gondolat

" (..) Ha ugyanis nem sikerül a kifosztott többséggel megértetni, hogy miképp jutott ebbe a helyzetbe, és hogyan szabadulhat e végzetes csapdából, akkor a magyar nemzet története itt akár véget is érhet. Ám fel kell tennünk a kérdést, hogy miért van ebben ilyen óriási szerepe a médiának. Nos, azért, mert olyan két rejtett véleményhatalmi erőszakstruktúrát használ igen veszélyes és nagy erejű fegyverként, amelyeknek létezését sikeresen rejti el az avatatlanok szeme elől. Az egyiket a tematizációs, a másikat pedig az értelmező hatalom jelenti. A tematizációs hatalom dönti el a »napirendet«, azt, hogy miről is »szóljon a világ«, az értelmező hatalom pedig azt, hogy »hogyan szóljon« minderről. A világ végtelen történésfolyamából avatott kezek válogatják ki azokat a történéseket, amelyekből »hír« lesz, és persze egyúttal azt is eldöntik, hogy milyen hierarchiába rendeződjenek e hírek. (...) a médiaháború most felizzó összecsapásai elkerülhetetlenek voltak. A globális véleményhatalom a legbrutálisabb módon ragaszkodik megszerzett pozícióihoz. Csak így képes „legyártani” a mesterséges agyakat és lelkeket, vagyis a „valóságipari művekként” üzemeltetett gépezet így tudja eladhatóvá maszkírozni termékeit. Csak így hozhatók létre az engedelmes munkások és fogyasztók gigantikus csordái, amelyek már csupán biológiai nyúlványai a világot mozgató és kifosztó tőkestruktúráknak, és egyetlen feladatuk a végtelenített fogyasztási lánc hajtása, teljesen függetlenül attól, hogy van-e bármilyen szükségük az elfogyasztott jószágtömegre. Így békésen és jóízűen elmajszolják azt az élelmiszerként eladásra kínált tárgyat, amely már legyártása pillanatában is veszélyes hulladék volt, a hisztérikus karácsonyi akciós őrületben megvásárolják gyermekeiknek azt a méregdrága, ám tökéletesen felesleges műanyag szemetet, amelyet mint a legújabb játékcsodát tesznek eladhatóvá.

Ez az igazi, végső és legmélyebb tétje ennek a mostani médiaháborúnak. Hogy a „való világ” gyanánt legyen továbbra is eladható az a pusztító szeméttömeg, amit szent médiaszabadságként próbál védeni a luxemburgi külügyminisztertől a lengyel liberálisokig mindenki, aki cinikus-gátlástalan kitartottja ennek a globális profitgépezetnek. Hogy cinikusan röhögve lehessen nap mint nap rombolni hitet, házat és hazát. Ezért kell Magyarországot Führer-államként emlegetnie a tekintélyes nyugati napilapoknak, ezért kell hisztériát kelteni világszerte: mert ha a magyar változások sikeresen véghez vihetők lennének, ez számukra rendkívül veszélyes precedenst teremtene."

MH dec. 28.

Horvath: Kasimir és Karoline Örkény Bagossy

Ötletes, pergő, kiváló előadás, kissé alulfűtött nézőtér. Széles művész úr rengeteget hibázott, halkan beszélt, kissé ittas benyomást keltett.

Magyar filmkurzus 13. Jancsó Miklós Fényes szelek

Ez a film végtelenül szomorúvá tett, mivel most egy átvert, becsapott, naiv nemzedék - és nemzet - tévútjáról szólt számomra. '68 szellemisége visszavetítve '47-be, a forradalom felfalja saját gyermekeit. Balázsovits, Drahota, Kovács Kati, Kozák, Bálint András, Blaskó, Madaras, Verebes (!).