Egy izgalmas, kicsit egyenetlen, de nagyon szép és költői előadás.
2013. december 5., csütörtök
Mesés férfiak szárnyakkal r.: Vidnyánszky A. Nemzeti Színház
Egy izgalmas, kicsit egyenetlen, de nagyon szép és költői előadás.
2004. december 5. A nemzetárulás napja
Köztünk éltek, de nem velünk
Kilenc éve kell elviselni december 5-e traumáját. Kilenc éve le kellett nyelnünk a keserű pirulát: a magyar társadalom felének önzése és lelki üressége minden képzeletet felülmúlt.
Kilenc éve próbáljuk megmagyarázni magunknak, hogyan volt képes néhány politikus alantas céljaira felhasználni a kádárizmusban rekedt rétegek rejtett vagy nem is annyira rejtett idegenkedését saját nemzetükkel szemben.
Időnként vitázgatunk még róla, mentegetjük Átlag Bélát, aki semmit nem ért Erdélyből, Felvidékből, Trianonból, aki napi keserűségét, megélhetési gondjait, életének szellemi céltalanságát boldogan irányíthatta, legalább egy napon, 2004. december 5-én, valakik ellen.
Akkor az az ellen a határon túli magyarság volt. Az, amelyik ugye ingyenélő, kapja a magyar adófizetők milliárdjait, sőt, még a munkát is elveszi a magyar melóstól. Az a határon túli, aki amúgy egy büdös román, szlovák vagy szerb, csak valamiért jól megtanult magyarul.
Neki ez a világ. Tudjuk, miből fakad, tudjuk honnan táplálkozik még mindig, s tudjuk, kik szítják fel bennük újra meg újra ezt az acsargó gyűlöletet. Ez az önző, évtizedek óta az állam csecsén csüngő parazitalény torz világa, aki szomszédja legkisebb sikerére, boldogulására is irigy gyűlölettel tekint, aki minden fillért sajnál másoktól, mert azt hiszi, azt tőle veszik el. Ő az, akit bármikor, bárhol a testvére ellen lehet fordítani.
Ezt mind tudjuk. Számtalanszor írtunk róla, szerény eszközeinkkel próbáltunk változtatni rajta. Kevesebbet beszéltünk róla, de december 5. nemjei mellett milliónyi néma is volt. Az ő szavazatuk a távolmaradás volt, egy könnyed, de végzetes vállrándítás.
Ez talán még a nemnél is szomorúbb. Mert aki nemet mondott, legalább gyűlöl, ha mást nem, hát saját fajtáját. A távol maradó üres tekintetében még ez sincs. Kilenc éve próbáljuk megfejteni, mi zajlik az ő fejükben, de ha belépünk a világukba, hitelre vett lapos tévék, iPhone-ok, Való Világok vulgarizmusába, a közhelyekből összerakott életek felszínességébe, gyorsan ki is menekülünk onnan. Ez az „értékrend” és társadalmi réteg, amelyre nem tudunk hatni, s amely kőkemény elszánással tartja magát távol mindentől, ami egy kicsit is összetett gondolatiságot feltételez.
A magyar társadalom szomorú bizonyítványt állított ki magáról: elsősorban azt, hogy még saját magával szemben sem toleráns. A gyűlölet, az önzés, a nemtörődömség, az olcsó felszínesség országa vagyunk.
Vagytok ti, és vagyunk mi. Köztünk éltek, de nem velünk. Szörnyű sebet ejtettetek rajtunk és magatokon. Sokatok még büszke is rá, még többen nem is törődtök vele.
Ti, akik nem vagy nemmel szavaztatok, nap mint nap elvárjátok a szolidaritást, a társadalom gondoskodását, figyelmét, részvétét és segítségét. Eközben épp ti szakítottatok mindennel, amit e pár szó jelent.
Sajnos sokan vagytok. Mi pedig kevesen.
Bazsó Bálint
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)