Egy Brueghel kép

Egy Erdély Miklós szöveg

Erdély Miklós:
A posztneoavantgard magatartás jellemzői

1. Az ember illetékességét saját élete, sorsa tekintetében tudomásul kell vennie, ahhoz minden határon túl ragaszkodnia kell.

2. Illetékessége mindenre kiterjed, ami létét érinti, akár közvetlenül, akár közvetve.

3. Ilyen módon illetékessége mindenre kiterjed.

4. Ami rossz, hibás, kínzó, veszélyes és értelmetlen, azt merészelnie kell észrevenni, legyen az a legelfogadottabb, legmegváltoztathatatlanabbnak tetsző ügy vagy dolog.

5. Bátorkodnia kell akár a legirreálisabb, legmegvalósíthatatlanabb alternatívát javasolnia.

6. Ezekről a változatokról el kell tudni képzelnie, hogy megvalósíthatóak.

7. A csekély valószínűséggel megvalósítható, de nagy előnyökkel kecsegtető eshetőségeket ugyanúgy számba kell vennie, mint a nagy valószínűséggel keresztülvihető, de kis előnyt biztosító eshetőségeket.

8. Amit megtehet a maga korlátozott eszközeivel, azt késedelem nélkül tegye meg.

9. A szervezkedés, intézményesedés minden formájától tartózkodjon.

Egy Goethe vers

Johann Wolfgang Goethe:
A kedves közelléte

Rád gondolok, ha nap fényét füröszti a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi a holdsugár.

Téged látlak, ha szél porozza távol az utakat;
s éjjel ha ing a kis palló a vándor lába alatt.

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám és partra döng;
a ligetben ha néma csönd burúl rám, téged köszönt.

Lelkünk egymástól bármi messze válva összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára. Óh, jössz-e már!

Véletlennapló 56.

Tegnap szinte véletlenül megnézem a kaposvári színház új honlapját, előtte az iwiw-en egy kaposvári ismerősöm hirdetését látom, aztán kapok egy meghívást egy kaposvári konferenciára, ma reggel épp egy kaposvári ismerősömre jut az eszembe, amikor felhívnak, hogy hétfőn meghalt egy kaposvári barátom felesége.

Idill az Őrségben

Hamvas 46.

(...) Az idill az öröklét meghitt nyugalmának analógiája, itt és most. Annyi valósul meg belőle, amennyit akarok. Ha valaki belép egy házba, a székek és az asztal, az ágy és a szekrény elhelyezéséből tudja, hogy az emberek, akik itt élnek, az idillben élnek, vagy feldúltan. Idillben élni az ember legnagyobb tehetsége. Mindenkinek a szemében látható, hogy az ember mit tud az idillről, és azt mennyire éli. Nem idillt élni boldogtalanság. Ha valaki a határt átlépi, tudja, hogy az országban az idillből mit valósítottak meg. Ami az embert a huszadik században annyira megrettenti, az ellen-idillnek ez a dühödt rohama a rend és a béke, az arány és a meghittség ellen. Az idillre az állatok jobban emlékeznek; nem tagadják meg rokonságukat az angyalokkal; de még inkább a madarak, a virágok és a csillagok.
Az idill a tiszta lét életrendje; mindegy, hogy milyen tudás őrzi, a tao, vagy a kereszténység.
Az idilli embert nem szabad összetéveszteni azzal a kedélyes (gemütlich) lénnyel, aki ugyan szintén nem szeret sietni, a túltevékenységtől óvakodik, a rosszkedvet nem viseli el, inkább üldögél, diskurál, barátságos, nevetgél és iszogat. E gemütlich lénynek azonban többnyire pocakja van. A gemütlich az, aki igényeit lefokozta, és nem az idillben él, hanem a laposságban. Semmit sem tud az orfikus rend intenzív geometriájáról, amely a zenében és a lélekben és a morálban olyan tiszta és átlátszó, mint a számokban. A gemütlich az idilli ember karikatúrája.
Vannak idillre érzéketlenek, izgága és nagyszájú, tapintatlan és tolakodó lények, egy percre sem képesek leülni és hallgatni és más szemébe nézni. Tekintetük ugrál, hangjuk vibrál, és mindig sietnek. Semmi sincs távolabb az idilltől, mint a sietés.
Az idill a létről való ősképünk; mindenkiben kész a szándék, hogy az alapállást újra felvegye. Tudok az alapállásról, tudom azt is, hogy kezdetben korrumpálódtam. Pascal írja, hogy aki e korrupcióról nem szerez tudomást, azt sem érti, a kő, ha feldobják, miért esik le. De tudok arról is, hogy az idill visszaállítható. Az emberi élet renormalizálható. És tudok arról, hogy minden ember legerősebb ösztöne önmagában és a világban az idillt helyreállítani. (...)

Patmosz II.