Magyar filmkurzus 37. Révész Gy 2 x 2 néha 5 (1954)

Mára gyakorlatilag nézhetetlenné vált ez a film, nincs benne egyetlen őszinte pillanat, hiteles fordulat, valódi figura.

Verdi: Macbeth Magyar Állami Operaház

A grandiózus(nak szánt) kiállítás ellenére inkább az izzadságszagú igyekezetet éreztem benne és rajta, mintsem a nagyszabást. A "szőnyeg mögötti" változások kínosan lassúak, így maga az előadás is kínosan hosszú. A díszletek használata esetlegesnek és ötletszerűnek tűnt, a kórus és a statisztéria egyelőre inkább a helyét kereste a színpadon. Összességében egy eléggé eklektikus, de számos vonatkozásában sajnos korszerűtlen előadást láttam.

A nemnövekedés társadalma

2011. március 24. (csütörtök) 18:00
Végtelen növekedés egy véges világban? - Beszélgetés és könyvbemutató Serge Latouche professzorral és hazai szakértőkkel a gazdasági növekedés alternatíváiról

„Ha valaki azt hiszi, hogy egy véges világban létezhet végtelen növekedés, annak vagy elment az esze, vagy közgazdász.”

A fenti provokatív mondat idézet Serge Latouche professzor emeritus A nemnövekedés diszkrét bája című könyvéből, amelynek magyar nyelvű megjelenése alkalmából a professzor Budapestre látogat és beszélget a „nemnövekedés” paradigmájáról és hazai vonatkozásairól Boda Zsolttal (Védegylet) és Pogátsa Zoltánnal (Nyugat-Magyarországi Egyetem).

A „nemnövekedés” (décroissance) paradigmája 2009 májusában bukkant fel először Magyarországon Serge Latouche előadásában, amelyre a Francia Intézetben megrendezett szemináriumsorozat alkalmával került sor. A beszélgetéssorozat címe nem véletlenül volt „A pénzügyi válságtól a közgazdasági válságig. Az új gazdasági szabályozás tétjei”, hiszen a 2008-as pénzügyi, majd a továbbgyűrűző gazdasági válság alapjaiban kérdőjelezte meg a folyamatos gazdasági növekedésre alapozott társadalmi berendezkedésünket. Noha néhány neves közgazdász azóta hangot adott a piac korlátlan szabadságával és a növekedéssel kapcsolatos kételyeinek, a gazdasági rendszer mégsem változott: úgy tűnik, hogy a világ vezetői - nem véve tudomást az egyre nyilvánvalóbb gazdasági, környezeti, politikai és kulturális krízisről -, továbbra is csupán a GDP növelését tudják elképzelni a nyomasztó problémák egyetlen lehetséges gyógyírjaként.
Szerencsére azonban az emberek egy része nem bíz mindent a politikusokra és más döntéshozókra, így az utóbbi évtizedben számos olyan civil kezdeményezés jött létre, amely fenntartható, igazságos és a gyakorlatban is megvalósítható megoldásokat keres a globalizálódó világ sokszoros válságára. A „nemnövekedés” is egyfajta mozgalomként terjedt el Franciaországban a második évezred elején, követői radikális és kritikus szemlélettel viszonyulnak a Föld erőforrásainak véges voltát figyelmen kívül hagyó, korlátlan növekedésen alapuló, termelésközpontú, elidegenedett fogyasztói társadalmunkhoz.
Bár a „nemnövekedés” fogalma első hallásra kissé idegenül hangozhat Magyarországon, meggyőződésünk, hogy egy jól használható fogalmi keret, ami valamiféle közös kontextust teremthet a szerencsére hazánkban is aktív, sokszínű, alternatív civil kezdeményezések számára. Hiszen a „nemnövekedés” valójában egy provokatív elnevezése mindannak a filozófiai elgondolásnak és a gyakorlatban is megvalósítható kísérletnek, amelynek segítségével rátalálhatunk egy olyan új szempontokon alapuló társadalmi berendezkedésre, amely a föld természeti erőforrásaival képes bölcsen gazdálkodni, élhető feltételeket teremtve mind kortársaink, mind a jövő nemzedékek számára. A „nemnövekedés” tehát nem maga a cél, hanem egyfajta eszköz, átmenet egy új társadalmi berendezkedés felé. Ezért tartjuk fontosnak és örömtelinek, hogy Serge Latouche könyve immár magyarul is olvasható, és reméljük, hogy az általa leírt gondolatok itthon is egy inspiráló és gyümölcsöző vita kiindulópontjai lehetnek majd a jelenlegi gazdasági-társadalmi-politikai rendszerünk fenntarthatóságát és alternatíváit illetően.

Nos, ez így szépen hangzik, de - ahogy a bevezetőben is szóba került - legkevesebb húsz éve része az ökológiai diskurzusnak. A gond már rég nem annyira a diagnózis körül van, bár a "fenntarthatóság" teljesen irreális követelményétől úgy tűnik sokaknak még mindig nem sikerült elszakadni. Mit szeretne fenntartani, aki ebben hisz? A pénz- és hatalomfüggést, az atlanti civilizáció mások kifosztásán alapuló jólétét, a szénhidrát alapú civilizációt? A gond ezúttal is a megoldási lehetőségek és a társadalmi cselekvés körül van. Ha egy autó- vagy vásárlásmentes napon a népesség töredéke sem képes az önkorlátozásra, a mértékletességre, akkor úgy tűnik erre - Latouche ötletével ellentétben - aligha lehet paradigmaváltást alapozni. A fogyasztói társadalom szenvedélybetegként működik: tagadja saját valódi állapotának súlyosságát, a káros következmények ellenére folytatja a romboló tevékenységeket, és belátás alapján nem változik, csak akkor, ha erre rá van (lesz) szorítva.

Síró ponyva - Tóth Krisztina portréfilm, Duna Tv

Óda az ötvenes férfiakhoz

Hol vagytok ó, ti drága, szerelmes férfiak,
és hol van, hol van az írógépetek:
hulló hajszállal és korpával volt tele
a billentyűk között - milyen sötétben kattog a szívetek,
hogy ez a vége most vagy ez a zúgó csend
az út fele?
Néztem háttal a tükörben a
fenekem, mit mondjak, nem a régi,
mégis iszonyúan kívánlak, bárki légy,
mindig te vagy csak,
te drága negyvenéves férfi, aki lassan
ötven leszel, a hátad érzi,
elég rendesen őszülsz és
ha mosolyogsz, látni
hogy a szemfogaid rohadnak.
Remegett a kezem, amikor eljöttél és
a konyhában a kenyeret kentem.
Remegett a kezed és később
a hangod is a telefonban.
Mert benne élsz te minden ronda
nyakkendőtűben, egész átbökött
életemben, minden légüres
szerelemben, lakásban,
lépcsőházban, a szagokban.
Az ötvenéves férfi mint
lehulott nyárfalomb az úton,
avar, mely lassan gyullad és kékes füttel ég,
de felsugárzik titkosan mint kertben őszi tűz,
és láthatatlan van jelen,
álomban bányalég.

http://www.tothkrisztina.hu/

Gyümölcsoltó Boldogasszony

Fra Angelico Angyali üdvözlet

PIM Esti Extra

Gulácsy Lajos: Régi kert

Egy hangulatos este a Petőfi Irodalmi Múzeumban, színvonalas előadással Mikszáthról, és egy kissé monoton tárlatvezetéssel a "ködlovagokról". Csáth Géza zenéi, Gulácsy és Mednyánszky képei, igazi századfordulós hangulat. Justh, Gozsdu, Cholnoky, Bródy, Kiss, Csáth, Szomory, és a többiek, micsoda csapat... Otthon egy kis Satie-t és Debussy-t hallgattam hozzá.

http://pim.hu/object.eb274315-f0eb-42bc-bc60-974fc5076267.ivy

http://pim.hu/object.766a3f69-3910-47af-8307-e3a1d337d8ba.ivy

Egy Mednyánszky kép, egy Áprily vers

Áprily Lajos

Március

A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.

Régi, kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban a víz kibuzog.
Zeng a picinyke
szénfejü cinke
víg dithyrambusa: dactilusok.

Selymit a barka
már kitakarta,
sárga virágját bontja a som.
Fut, fut az áram
a déli sugárban
s hökken a hó a hideg havason.

Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet.
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - ugye zeng, ugye zeng a szived?

A "rokkantország" sorozatból

A legeslegalja: rokkant pénzbehajtó.

Eleinte a teljes sávot elfoglalva parkolt, végül megtalálta a helyét. Mivel tilosban áll - egyébként épp egy parkolóház bejáratában - , a biztonság kedvéért kirakta a rokikártyát is. A közterületek és a rend éber őrei természetesen soha nem járnak erre, így nem is látják, pedig innen két utcányira kerékbilincs jár azért, ha nem állsz 5 méterre a saroktól. Ők vajon mennyiért vakok? Mert vannak az egyenlők, és vannak az egyenlőbbek, bizonyos köbcenti felett pedig jár a törvényen kívüli státusz. Megtekinthető minden nap a VIII. kerületi Futó utcában.

Rokkant Barbie.

Tehetősebb rokkant polgártárs matinéra ment az Urániába.

Magyar filmkurzus 36. Máriássy Félix: Csempészek (1958)

Furcsa film, kicsit mintha kilógna a korszakból, nem igazán érthető számomra miért készül el, mit üzen egy ideológiailag terhelt időszakban. Kicsit műfaji film, kicsit melodráma, kicsit parasztromantika. De benne van Bara Margit!

Szent Benedek napja

Szent Benedek regulája (részletek)

39. fejezet: Az étel mértéke

Úgy hisszük, hogy minden étkezésre, akár tizenkét órai, akár délután három órai, elég lesz két főtt étel az egyesek különféle gyöngeségei miatt; hogy aki talán az egyikből nem tud enni, a másikból lakjék jól. Tehát két főtt étel elég legyen minden testvérnek. De ha lehet valahonnan szerezni gyümölcsöt vagy friss zöldségféléket, adjanak harmadik fogást is. A kenyérből egy font elég legyen napjában , akár egy étkezés van, akár ebéd és vacsora. Ha vacsora is van, a házgondnok a font kenyérnek egyharmadát tegye el, és vacsorára adja oda. Ha a munka esetleg nehezebb volna, akkor az apát hatalmára és megítélésére van bízva, hogy ha kívánatos, valamivel többet adjon. De mindenesetre kerüljék a mértéktelenséget, hogy a szerzetes gyomrát soha meg ne terhelje. Semmi sem ellenkezik ugyanis annyira a keresztény emberrel, mint a mértéktelen evés és ivás, ahogy a mi Urunk mondja: "Vigyázzatok, hogy szívetek el ne nehezedjék a mértéktelenségben" (Lk 21,34).

Fiatalabb korú gyermekeknek azonban ne ugyanolyan mennyiséget adjanak, hanem kevesebbet, mint a felnőtteknek, és mindenben legyenek takarékosak.

A négylábú állatok húsának evésétől pedig mindnyájan teljesen tartózkodjanak, az egészen gyönge betegek kivételével.

40. fejezet: Az ital mértéke

"Kinek-kinek saját ajándéka van Istentől, az egyiknek így, a másiknak meg amúgy" (1 Kor 7,7). Éppen ezért némi töprengéssel rendelkezünk mások táplálkozásának mértékéről. Mégis, ha tekintetbe vesszük az erőtlenek gyöngeségét, azt tartjuk, hogy minden egyesnek elég lesz napjában egy hemina bor. Akinek azonban Isten megadja az önmegtartóztatás türelmét, tudják meg, hogy külön jutalmuk lesz érte.

Ha a helyi viszonyok, a munka vagy a nyári hőség miatt többre lenne szükségük, azt az elöljáró ítélje meg. De mindenképpen ügyeljenek arra, hogy sokat ne igyanak, vagy éppen meg ne részegedjenek. Bár azt olvastuk, hogy "a bor egyáltalán nem való szerzeteseknek", de mivel korunkban lehetetlen a szerzeteseket erről meggyőzni, legalább abban egyezzünk meg, hogy ne igyunk a telítettségig, hanem mértékletesebben; hiszen "a bor elszakítja Istentől még a bölcseket is" (Sir 19,2).

Ahol azonban a helyi viszonyok úgy hozzák, hogy a felemlített mennyiség sem kapható, hanem sokkal kevesebb vagy éppen semmi, áldják ezért az Istent, akik ott laknak, és ne zúgolódjanak. Különösen tehát arra intjük őket, zúgolódás nélkül éljenek.

41. fejezet: Mikor kell étkezni?

A szent húsvéttól egészen pünkösdig déli tizenkét órakor étkezzenek a testvérek, és este vacsorázzanak. Pünkösdtől pedig egész nyáron át, ha nincs mezei munkája a szerzeteseknek, vagy a nyár szertelen hősége nem lankasztja őket, minden szerdán és pénteken három óráig böjtöljenek; a többi napokon tizenkét órakor ebédeljenek. Ezt a tizenkétórai ebédet továbbra is tartsák meg, ha mezei munkával vannak elfoglalva, vagy ha túlságosan nagy a nyári hőség, de ezt az apát ítélje meg. Olyan bölcs tapintattal intézzen mindent, hogy egyfelől a lelkek üdve biztosítva legyen, másfelől a testvéreknek ne legyen okuk munkájukat zúgolódva végezni. Szeptember 14-től a negyvennapi böjt kezdetéig mindig délután három órakor étkezzenek. A negyvennapi böjtben pedig egészen húsvétig vesperás után egyenek. A vesperást magát úgy végezzék, hogy az étkezésnél ne legyen szükség mécses-világításra, hanem még napvilágnál végezzenek mindent. De más időben is, akár a vacsorát, akár az egyszeri étkezés idejét úgy végezzék, hogy minden napvilágnál történjék.

Március 21.

Március 21. a csillagászati tavasz kezdete. Ezen a napon a Nap az Egyenlítő magasságában halad át az égen, sugarai merőlegesek a föld forgástengelyére, éppen keleten kel, és nyugaton nyugszik, a nappalok, valamint az éjszakák hossza az egész földgolyón egyenlő. Innen a neve „napéjegyenlőség”. (Csak az északi féltekén tavaszkezdet, földünk déli oldalán ez az ősz első napja.) Ettől kezdve napról napra távolodik a Nap az Egyenlítőtől a Ráktérítő felé, sugarai egyre nagyobb szöget zárnak be a földtengellyel, ezért az északi féltekén hosszabbodnak és melegednek a nappalok, a délin viszont rövidülnek, és jön a tél.
A tavaszpont nem feltétlenül a tavasz első napja. Azt a helyi éghajlati és időjárási viszonyok szerint határozta meg az ember. Mi március 1-jétől számoljuk a (meteorológiai) tavasz kezdetét, a kínaiak a régi keltákhoz és rómaiakhoz hasonlóan február elejétől (febr. 4-e vagy 5-e). Ők a tavasz félidejébe eső napéjegyenlőségi napot az évszak csúcspontjaként ünneplik, a följegyzések szerint legalább az i.e. 2. évezred közepétől fogva.

(Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium)

Postamúzeum

http://www.postamuzeum.hu/