Egy Szathmári Botond gondolat

A hagyomány a megszabadulást keresi. A mai ember egyetlen lehetősége, hogy a maszkjait letépje és visszanyerje, realizálja önmagát. A hagyomány megvalósítása nem könnyű, és csak beavatás útján érhető el, s a beavatásról tudjuk, hogy lényege az áldozat. Mindenkinek aki fel szeretne ébredni, és vissza kívánja helyezni az életét az eredeti rendbe, vállalnia kell az áldozatot. A létforgatag kötelékeinek elvágása nélkül, ami sok áldozattal jár, éppen úgy nem lehet jógázni, mint az alapállást helyreállítani, hiszen a jóga is az ember reintegrációja a kozmoszba. Hamvas ezzel kapcsolatban rámutatott arra az ősi alaptételre, hogy a logosz (??o??) ismeretéről csak akkor beszélhetünk, ha azt realizáltuk. Mester az, aki meg tudja csinálni azt, amit tanít. írja Hamvas Béla: Unikornisban. A gondolat-szó-tett azonossága a pszeudológiáktól való megszabadulás alapköve, aminek megvalósítása komoly aszkézist követel. Nem lehet egyszerre a világban érvényesülni, és önmagunkat visszanyerni. Hamvas így fogalmaz: Aki behódol, az alkalmazkodásban a lényét feladja és végül elveszti. Aki nem hódol be, lényét megtartja, de nem tud vele mit kezdeni, mert egyedül van. Nekünk embereknek semmi nem lehet olyan fontos, mint az éberség, azaz az ember metafizikai érzékenysége, amit Platón valaha ide-látásnak nevezett. Az éberség révén tudjuk, hogy van valami természeten túli, hogy többek vagyunk, mint a munkát végző majom, hogy a lét nem puszta természet. Az éberség révén gyanú ébred bennünk, hogy a bennünket körülvevő világ csak káprázat (szanszkrit: măya), ami nem azt jelenti, hogy a dolgok káprázatok, hanem hogy a látásunk káprázik. Az éberség visszaadja a dolgok és önmagunk igazi arcát, és megmutatja az eredeti rendet. Éber volt Buddha, Lao-ce, Jézus és éber volt Hamvas Béla. Ébredjünk fel mi is! Békesség minden lénynek.