Magyar filmkurzus 73. Kocsis: Pál Adrienn (2010)

Felemás érzésekkel néztem végig ezt a hosszúra nyúlt filmet. Mintha a posztmodern esztétika kötelező toposzait gyűjtötte volna össze illusztrálás céljából: a szubjektum hiányát, az emlékezet bizonytalanságát, töredezettségét, esetlegességét és relativitását, a függőségeket, a felnőni képtelenséget, a kommunikációs defektusokat, a letagadott halált, a magányt, a létezés kiüresedését mutatja be sokszor erős képekben, de kicsit tantétel szerűen. Ugyanakkor ismételten meg kellett élnem az érzelmi azonosulás lehetetlenségét, a rovargyűjteménynek tűnő szereplők viszolyogtató érdektelenségét, és helyenként az üresnek tűnő esztétizálás kínlódását, a modorosságot.