Talán egyszer olyan egyforma lesz a világ, hogy minden városnak már csak egy arca lesz. Akkor a betonhegység kockaszerű barlangjának a lakosa fájdalommentesen átvonulhat egy távoli kockába. Az aszfalton keresztül nem ver az ember gyökeret, nyugodtan átsétálhat a távoli aszfaltra. Az, aki kertben nevelkedett, csak tépett gyökerek árán jut más kertbe. (...) Az igazi szabadság a kertben terem. Szabad az, aki nem várja, hogy embertársai küldjék a vizet a falon keresztül, a világosságot dróton (amikor a méhek hosszú estékre gondolva szállítják a gyertyára való viaszt!), hanem semmi éltetőt sem vár a kerítés mögötti világtól. Ami a teát illeti, még az embereket összekötő cserejátékra van szükségem. Fogalmam sincs, mik a játék szabályai, minek kell hová jutnia, míg a darjeelingi lejtőkről, a hegyek felől, melyeket Kőrösi Csoma Sándor haldokolva látott, az én dombjaim tövébe érnek az ízeket és Rembrandt színeit őrző levelek.
(Egy nap a láthatatlan házban)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése