Miért nem vagyunk képesek mások számára is sokat mondóan nagyot gondolni? Az okok első sorozata a sok évtizedes kényszerű bezártság hozadéka. Nem beszélünk nyelveket, nincs világlátottságunk, nem szedtünk össze kellő tapasztalatot arról, hogy mások hogyan élnek, hogyan gondolják, mások számára milyen értékek a fontosak.
Az okok második sorozata nehezebben változik meg egy generáció alatt. Az első mélyebb ok a befogadóképesség hiánya. A második az empátiahiány, a szempontrendszer-váltás képességének a hiánya. Harmadsorra: elképesztően önfejűek vagyunk. Hiányzik belőlünk az az alázat, amely a saját kicsike kis dolgainkat egy teljesen más perspektívában a helyére teszi.
Vegyük észre azt az elemet a sikereinkben, amely egy teljesen más szemszögből is számottevő, és ezt hangsúlyozzuk, ezt sulykoljuk. Ahhoz, hogy nagyot gondoljunk, el kell tudnunk azt is ismerni, hogy amit eddig gondoltunk, az bizony kicsi volt. Aki ebben nem az addigi élete megtagadását, hanem az eljövendő élete kitáguló köreit látja, az tényleg képessé vált a kiteljesedésre, és belépett azon a kapun, amely az igazán nagy teljesítményekhez elvezet. Mi segít mindebben? Az, ha sikerélményeink vannak idehaza. Az, ha megdicsérjük egymást mindenért, amiért érdemes. Összegezve: a magyar gazdasági csoda egyik legszűkebb keresztmetszete az ország mosolytalansága.
2011. május 2., hétfő
Egy Csermely Péter gondolatsor
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése