Heller Ágnes Hamvasról

Lukács György B-listázta Hamvas Bélát. Mi a véleménye erről?

Nem volt ilyen hatalma, hogy B-listázhatta volna.

Ha nem jogilag értjük ezt a kategóriát, akkor hogyan akadályozta érvényesülését a szellemi életben?

Nagyon metaforikusan kell beszélni erről, mert senkit sem tudott B-listázni. Sosem volt ilyen pozícióban.

Akkor ez egy téves vélekedés?

Természetesen. Akár szerette Hamvas Bélát, akár utálta, nem volt lehetősége erre. Egyetemi tanárként nem tehette ezt meg.

Önnek mi a véleménye Hamvas Béla műveiről?

Hamvas Béla műveit igen középszerűnek tartom. Vannak érdekes gondolatai, de nem gondolom a jelentős filozófusok közé tartozónak.

http://www.irodalmijelen.hu/node/8333

Hamvas műve velem olyat tett, ami minden filozófia végső célja (kellene legyen): átformálta világlátásomat, és megváltoztatta az életemet. Heller műveivel kapcsolatban ilyen vagy hasonló hatást nem fedeztem fel magamon. Heller a beszélgetés során, amikor Hamvas neve előkerül, váratlanul kiesik az értékpluralizmust hirdető posztmodern sztárfilozófus szerepéből, és hirtelen minősíteni, értékelni kezd. Véleménye, ítélkezése kísértetiesen emlékeztet tanítómesterére. Mi lehet ennek az oka? Vajon miért érezte szükségesnek Lukács – Heller minden mellébeszélése ellenére - a huszadik század egyik legnagyobb magyar gondolkodójának, Hamvas Bélának az ellehetetlenítését? Vajon miért nevezi –nem meglepő módon - „közepes” gondolkodónak ugyanőt Lukács leghíresebb tanítványa, Heller Ágnes is? Miért tartanak holtában is Hamvastól?

Vajon nem azért, mert Hamvas önmagával kezdte az etikai alapú gondolkodást? Mert egy olyan kérlelhetetlenül meg nem alkuvó emberi alapállás igényével lépett fel, ami bármilyen érvényesnek tekinthető filozófia első lépése kellene legyen? Vajon nem azért, mert olyan művet alkotott, ami szívósan ellenáll a Lukácsok és Hellerek világlátásának, gondolati eszköztárának, és toronymagasan kiemelkedik a magyar bölcselet történetéből?

Úgy gondolom, hogy Hamvas, a "középszerű" filozófus akkor is élni és hatni fog, amikor Heller - jó esetben - legfeljebb lábjegyzet lesz a filozófia történetében.