PÁRIS
A Boulevard St Michel s a Rue
Cujas sarkán egy kissé lejt a járda.
Nem hagytalak el gyönyörű
vad ifjúságom, hangod mintha tárna
visszhangzana, szívemben szól ma még.
A Rue Monsieur le Prince sarkán lakott a pék.
S balról, a park nagy fái közt
az egyik úgy sárgált az égre, mintha
előre látná már az őszt.
Szabadság, hosszucombu drága nimfa,
aranyló alkonyatba öltözött,
bujkálsz-e még a fátylas fák között?
Mint hadsereg vonult a nyár,
port vert az úton és dobolva izzadt,
hűs pára szállt utána már
s kétoldalt szerteszét lengett az illat.
Délben még nyár volt s délután esős
homlokkal vendégségbe jött az édes ősz.
Úgy éltem akkor, mint gyerek,
kedvemre, s úgy is, mint tudóskodó
öreg, ki tudja már: a föld kerek.
Zöld voltam még s szakállam mint a hó.
Sétaltam és kinek volt gondja rá?
Később leszálltam én a forró föld alá.
Hol vagytok ó, zengő állomások:
CHÁTELET-CITÉ - St. MICHEL-ODÉON!
S DENFERT-ROCHEREAU - úgy hangzol mint egy átok.
Térkép virágzott foltos nagy falon:
Hol vagytok ó! - kiáltok. Hallgatózom.
És zúgni kezd a testszag és az ózon.
S az éjszakák! az éji vándorút
a végekről a Quartier felé!
Páris felett a furcsán elborult
hajnal mégegyszer felszürkéllik-é
mikor a versírástól részegen
és félig alva már aludni vetkezem?
Ó, visszatérni, tűnő életem
nehéz sodrából lesz-e még erőm?
A lent bűzölgő olcsó étterem
macskája párzott fönt a háztetőn.
Hogy nyávogott! Mégegyszer hallom-é?
Akkor tanultam meg, hogy hajdanán milyen
ricsajban úszhatott a hold alatt Noé.
1943. augusztus 14.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése