Végiglebegni
idő árján, szárazon,
óvni énedet nagyon.
Férfiúság telijében
vagyok én: én, kicsi szépem!
Vén sasszárny ritkulva lendül,
vén fickónak teste gyengül,
foga nincsen vén anyónak -
keze fonnyadt vén apónak -
s vénnek nincs ép lelke sem.
Ifjuság! Úr lenni vágyom,
mint egy szultán, hevesen
de nem pénzen, Gyntiánán,
szőllején és pálmafáján:
úrrá lenni ifjúságom
által egy szűz-szívnek álmán. -
Láthatod, veled pihenve
mért fordult kegyem feléd itt,
vágyam mért szivedre épit?
Hogy megalapítsa benne
énem kalifátusát.
Teljhatalmat birtokolni,
vágyó szíved sóhaját!
Csak-enyém csak így maradnál.
Jobban foglallak be holmi
drágakőnél és aranynál.
Hogyha elválunk, fakulni
fog az élet - persze benned.
Addig kell betöltve lenned,
hogyha akarod, ha nem,
lényem által teljesen.
Fürtjeidnek éji sátra,
s minden bájad, drága gyermek
hívjon szultánlakomára,
mint a babyloni kertek.
Alapjában jó, hiába,
hogy fejecskéd még üres.
Lelkes ember önmagába
elmerülni köteles.
Ám egyet mondok, figyeld meg:
bokádra, ha szereted,
gyűrűt kapsz, dísszel kivertet,
legjobb lesz nekem s neked;
s én leszek: Peer lesz a lelked,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése