Esterházy darabja, bár nagyszerűségét bízvást nyugtázhatjuk, nem tőrőlmetszett színpadi mű. Önmagában ott működik leginkább, ahol kihallatszik mögüle a szerző szelíden élces hangja, mint a Festősegéd öngunyoros szólamából, vagy ahol a szöveg személyes/drámai súlyt nyer, mint a női fenekek, farok és tomporok körül őgyelgő extemporizálásban, s Rubens köszvénymonológjában. Ezzel szemben Esterházy bölcseleti részletei bizony néha egy hevenyészett filozófiai, máskor meg mathézis szakkör benyomását keltik a színpadon, s olyik mozzanat (pl. a Heisenberg-féle határozatlansági felmondása) egyenesen elhasznált patentnak tűnik. (revizoronline.com)
Pontosan.