Ha fejlődésünk e szakaszában elég kitartóak vagyunk,
akkor rácsodálkozhatunk a már megtett útra.
Új szabadságot és boldogságot ismerünk meg.
Nem bánkódunk a múlton, de nem is kívánjuk rácsukni az ajtót.
Megértjük, mi a derű és megismerjük a békét.
Akármilyen mélyre süllyedtünk, meglátjuk hogy tapasztalatunk mások javára
szolgálhat.
A hasztalanság és önsajnálat érzése eltűnik.
Nem érdekelnek többé az önző, csip-csup ügyek, egyre jobban
érdekelnek viszont embertársaink.
Az önzés a múlté lesz.
Egész életszemléletünk és magatartásunk megváltozik.
Az emberektől és az anyagi létbizonytalanságtól való
félelem eltávozik tőlünk.
Ösztönösen tudjuk, hogyan viselkedjünk olyan helyzetekben, amelyek azelőtt zavarba hoztak
bennünket.
Váratlanul ráébredünk, hogy Isten megteszi értünk mindazt, amit mi nem voltunk képesek magunk ért megtenni.
Túloznak ezek az ígéretek? Úgy gondoljuk, nem. Mind
beteljesülnek körünkben, hol gyorsan, hol lassabban. Mindig
megvalósulnak, ha dolgozunk értük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése