Az év telepítői...2009. október 15., csütörtök
2009. október 12., hétfő
2009. október 11., vasárnap
Brecht: Arturo Ui Zsótér Örkény
Pompás kis előadás, örkényes színvonal, zsótéros megoldások. Bravo.http://www.orkenyszinhaz.hu/program/arturoui.php
2009. október 9., péntek
2009. október 8., csütörtök
Nagyboldogasszony
Abban az időben: Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: "Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!" Lk 1,26-28
Csoma - Szemző Tibor és a GC, mesélő: Törőcsik Mari MUPA
Megindító, katartikus "opera cinematique", valódi élmény volt. Köszönöm.
2009. október 6., kedd
A mai Evangélium Lk 10,38-42
Abban az időben: Jézus és tanítványai miközben Jeruzsálem felé haladtak, betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait. Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: "Uram - méltatlankodott -, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem." Az Úr azonban így válaszolt: "Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha." Lk 10,38-42
2009. október 5., hétfő
Egy Simone Weil mondat
Ha az ember alászáll önmagába, azt találja, hogy pontosan azt birtokolja, ami után vágyakozik.
2009. szeptember 30., szerda
Cseh-Bereményi: Szeptember elején
Nem nyílnak a völgyben a kerti virágok,
hóban akadt el a szárnyas idő,
és látod emitten a téli világot,
kicsorbult a ködtől a bérci tető.
Kőbe lopódzott a lángsugarú nyár,
benne virít az egész kikelet,
és íme, sötét hajunk kő között fű már,
vérünk a kőnek ad meleget.
Elhull a virág, szirmot bonthat a szégyen,
ülj hitvesem, ülj az ölembe ide.
Elhull a virág, szirmot bonthat a szégyen,ü
ülj hitvesem, ülj az ölembe ide.
Hasztalan dobjuk az özvegyi fátyolt,
ott csattog, akár a sötét lobogó,
mint csapdosó szárnyak a síri világból,
a szárnyas idő, mit lekötöz a hó.
hóban akadt el a szárnyas idő,
és látod emitten a téli világot,
kicsorbult a ködtől a bérci tető.
Kőbe lopódzott a lángsugarú nyár,
benne virít az egész kikelet,
és íme, sötét hajunk kő között fű már,
vérünk a kőnek ad meleget.
Elhull a virág, szirmot bonthat a szégyen,
ülj hitvesem, ülj az ölembe ide.
Elhull a virág, szirmot bonthat a szégyen,ü
ülj hitvesem, ülj az ölembe ide.
Hasztalan dobjuk az özvegyi fátyolt,
ott csattog, akár a sötét lobogó,
mint csapdosó szárnyak a síri világból,
a szárnyas idő, mit lekötöz a hó.
2009. szeptember 28., hétfő
Pink Floyd High hopes (500. bejegyzés)
Beyond the horizon of the place we lived when we were young
In a world of magnets and miracles
Our thoughts strayed constantly and without boundary
The ringing of the division bell had begun
Along the long road and on down to the causeway
Do they still LIVE there by the cut
There was a ragged band that followed in our footsteps
Running before time took our dreams away
Leaving the myriad small creatures trying to tie us to the ground
To a life consumed by slow decay
The grass was greener
The light was brighterWith friends surrounded
The nights of wonder
Looking beyond the embers of bridges glowing behind us
To a glimpse of how green it was on the other side
Steps taken forwards but sleepwalking back again
Dragged by the force of some inner tide
At a higher altitude with flag unfurled
We reached the dizzy heights of that dreamed up world
****
Encumbered forever by desire and ambition
There's a hunger still unsatisfied
Our weary eyes still stray to the horizon
Though down this road we've been so many times
The grass was greener
The light was brighter
The taste was sweeter
The nights of wonder
With friends surrounded
The dawn mist glowing
The water flowing
The endless river
Forever and ever
In a world of magnets and miracles
Our thoughts strayed constantly and without boundary
The ringing of the division bell had begun
Along the long road and on down to the causeway
Do they still LIVE there by the cut
There was a ragged band that followed in our footsteps
Running before time took our dreams away
Leaving the myriad small creatures trying to tie us to the ground
To a life consumed by slow decay
The grass was greener
The light was brighterWith friends surrounded
The nights of wonder
Looking beyond the embers of bridges glowing behind us
To a glimpse of how green it was on the other side
Steps taken forwards but sleepwalking back again
Dragged by the force of some inner tide
At a higher altitude with flag unfurled
We reached the dizzy heights of that dreamed up world
****
Encumbered forever by desire and ambition
There's a hunger still unsatisfied
Our weary eyes still stray to the horizon
Though down this road we've been so many times
The grass was greener
The light was brighter
The taste was sweeter
The nights of wonder
With friends surrounded
The dawn mist glowing
The water flowing
The endless river
Forever and ever
2009. szeptember 27., vasárnap
Véletlennapló 61.
A koncert végén elmesélem Pirónak, mit mondott régebben L.I. Hortobágyiról. A parkolóba menet beszállunk a liftbe, ahová utánunk belép L.I., és rám köszön.
Hortobágyi László - MUPA
Némi hiányérzettel jöttünk el az alig másfél órás koncert végén. Amit láttunk, hallottunk, lenyügöző volt, de egy kicsit kevésnek tünt. :-)
www.guo.hu
Egy Borges vers
ÚJABB KÖLTEMÉNY AZ AJÁNDÉKOKRÓL
[OTRO POEMA DE LOS DONES]
Köszönetet szeretnék mondani
az okok és okozatok isteni labirintusának
a változatos teremtményekért,
melyek benépesítik e különös világot,
az értelemért, mely örökösen
a labirintus térképéről álmodik,
Heléna arcáért és Odüsszeusz kitartásáért,
a szerelemért, amiben úgy látunk másokat,
ahogy az istenség láthatja őket,
a kemény gyémántért és a lágy vizért,
az algebra pontos kristálypalotájáért,
Angelus Silesius misztikus érméiért,
Schopenhauerért,
aki talán ismerte a világ megfejtését,
a tűz lobogásáért,
amit emberfia nem nézhet ősi borzongás nélkül,
a kaobafáért, a cédrusért és a szantálért,
a kenyérért és a sóért,
a rózsa rejtélyéért,
amely színt termel, bár sose látott színt,
1955 néhány napjáért és esteléért,
a durva pásztorért, aki a síkon
terelgeti a barmokat s a hajnalt,
a montevideói reggelért,
a barátság művészetéért,
Szókratész utolsó napjáért,
a szavakért, amiket
két kereszt között
válthattak egy alkonyon,
az Iszlám álmáért, amely ezer és egy
éjszakán át kitartott,
s azért a másik álomért, amely a poklot,
a tisztítótűz tornyait
s a diadalmas mennyeket bejárta,
Swedenborgért,
aki az angyalokkal társalgott London utcáin,
a bennem találkozó
ősi titkos folyamokért,
a nyelvért, amelyet századokkal ezelőtt beszéltem Northumbriában,
a szászok kardjáért és hárfájáért,
a tengerért, ezért a tündöklő pusztaságért,
amely ismeretlen dolgok titkos jegye
s a vikingek sírfelirata,
az angol szavak zenéjéért,
és a német szavak zenéjéért,
az aranyért, mely felragyog a versben,
a tél eposzáért,
egy sose olvasott könyv címéért: Gesta Dei per Francos,
a madárnál ártatlanabb Verlaine-ért,
a kristály prizmáért és a bronz nehezékért,
a tigris csíkjaiért,
San Francisco és Manhattan égbenyúló tornyaiért,
a texasi reggelért,
a sevillaiért, aki az Erkölcsi Levél-t szerezte,
s akinek, óhajtása szerint, nem ismerjük a nevét,
a córdobai Senecáért és Lucanusért,
akik a spanyol nyelv előtt
megírták az egész spanyol irodalmat,
a sakk bizarr geometriájáért,
Zénón teknőcéért és Royce atlaszáért,
az eukaliptuszfa orvosság-szagáért,
a nyelvért, amely bölcsességet tud tettetni,
a felejtésért, amely eltörli vagy megmásítja a múltat,
szokásainkért,
melyek megkettőznek és igazolnak minket, mint a tükör,
a reggelért, amely a kezdet igézetével kecsegtet,
az éjszaka sötétségéért és asztronómiájáért,
a többiek bátorságáért és boldogságáért,
a jázminokban vagy egy régi kardban
hirtelen megérzett hazáért,
Whitmanért és Szent Ferencért, akik már megírták a költeményt,
a tényért, hogy a költészet kimeríthetetlen
és elvegyül a teremtmények összességével
és sosem fog eljutni utolsó soráig
és minden ember számára más,
Frances Haslamért, aki bocsánatot kért fiaitól,
hogy oly sokára hal meg,
az álmot megelőző percekért,
az álomért és a halálért,
ezekért a titkos kincsekért,
a meghitt ajándékokért, amiket nem is említek,
a zenéért, mely az idő titokzatos alakja.
Somlyó György fordítása
2009. szeptember 26., szombat
Komló - Pécs, 2009 szept.
Pusztulás 1.
Pusztulás 2.
Konferencia előadás a Pécsi Egyetemen
Mecseknádasd alkonyatkor
2009. szeptember 22., kedd
Néhány mondat az időről
A mai átlagember nem érti az idõt. Nem érti a nagy idõt,
melybe az élet értelme fut ki, melynek megértésküszöbe a
halál megértése. De nem érti a kis idõt sem, a pillanat értelmét;
nem tudja, hogyan kellene úgy megélni a pillanatot, hogy ezek
az életmozaikok végül valami hiteles képpé álljanak össze. Az
ember nemigen tud mit kezdeni azokkal az idõkkel, melyek a
fizikai idõt egyfajta morális idõfogalom felé haladják meg, a
morál legmagasabb értelmében. A modern társadalom zajától
megbolondított embernek nincs sok esélye arra, hogy kimásszon
a tömeglét ama barlangjából, melyben üldögélve érdeklõdése
puha árnyalakokra vetül, miközben öregíti a puszta fizikai
idõ. Akinek mégis sikerül hiteles, értelmes életet élni, azt a szellem
emberének nevezzük. Õ lassacskán egy kaszt képviselõjévé,
a par excellence emberré nemesedik, olyan alacsony létszintre
süllyedt a tömeg körülötte.
A tömeg tehát, a kényelmesek, a titkos szomorúak tömege
a szellem felé zárt, fogyasztói életet él. Nem érti a kis és nagy
idõt, bosszút áll hát a közepes idõn, a hétköznapi cselekvések,
a mindennapok idején. Megérzi, hogy összehúzott, a szellemtõl
érintetlen életet él, és megpróbálja a trükköt: összehúzódva
kiterjedni. Az idõben ellenséget lát, aki aljas módon megöregít,
beférkõzik a dolgokba, meghosszabbítja az elérési utakat.
Márpedig a gyors elérés, a gyors kielégülés, a gyors meggazdagodás,
a gyors karrier, a gyors élet a mai kor fõ kívánalmai. A
magát modernnek érezni akaró ember pedig fejet hajt, és
mindennapi cselekedeteiben arra törekszik, hogy az idõt kiszorítsa
dolgaiból. Jobb, ami gyorsabb: ez fõ életelve. Ez az idõgyilkosság,
ez a szellemgyilkosság az, amihez a mai technika ért,
amiben a mai technizált ember él. (...)
Az idõhalálban álló, tevõ ember azt hiszi, gyorsabban jobb.
Utazás helyett repülés, levelezés helyett e-mail, beszélgetés
helyett SMS. Az ember élete azonnalivá válik. Anyagot, tárgyakat
neki, azonnal. Így kondicionálta megfoghatatlan rabszolgatartója:
a korszellem. A modern, felvilágosult rabszolga dolgozik ésfogyaszt. E két semmit rohanással férceli világgá.
Végh Attila A gyorsuló ember
Országépítő 2001/3.
www.orszagepito.hu
melybe az élet értelme fut ki, melynek megértésküszöbe a
halál megértése. De nem érti a kis idõt sem, a pillanat értelmét;
nem tudja, hogyan kellene úgy megélni a pillanatot, hogy ezek
az életmozaikok végül valami hiteles képpé álljanak össze. Az
ember nemigen tud mit kezdeni azokkal az idõkkel, melyek a
fizikai idõt egyfajta morális idõfogalom felé haladják meg, a
morál legmagasabb értelmében. A modern társadalom zajától
megbolondított embernek nincs sok esélye arra, hogy kimásszon
a tömeglét ama barlangjából, melyben üldögélve érdeklõdése
puha árnyalakokra vetül, miközben öregíti a puszta fizikai
idõ. Akinek mégis sikerül hiteles, értelmes életet élni, azt a szellem
emberének nevezzük. Õ lassacskán egy kaszt képviselõjévé,
a par excellence emberré nemesedik, olyan alacsony létszintre
süllyedt a tömeg körülötte.
A tömeg tehát, a kényelmesek, a titkos szomorúak tömege
a szellem felé zárt, fogyasztói életet él. Nem érti a kis és nagy
idõt, bosszút áll hát a közepes idõn, a hétköznapi cselekvések,
a mindennapok idején. Megérzi, hogy összehúzott, a szellemtõl
érintetlen életet él, és megpróbálja a trükköt: összehúzódva
kiterjedni. Az idõben ellenséget lát, aki aljas módon megöregít,
beférkõzik a dolgokba, meghosszabbítja az elérési utakat.
Márpedig a gyors elérés, a gyors kielégülés, a gyors meggazdagodás,
a gyors karrier, a gyors élet a mai kor fõ kívánalmai. A
magát modernnek érezni akaró ember pedig fejet hajt, és
mindennapi cselekedeteiben arra törekszik, hogy az idõt kiszorítsa
dolgaiból. Jobb, ami gyorsabb: ez fõ életelve. Ez az idõgyilkosság,
ez a szellemgyilkosság az, amihez a mai technika ért,
amiben a mai technizált ember él. (...)
Az idõhalálban álló, tevõ ember azt hiszi, gyorsabban jobb.
Utazás helyett repülés, levelezés helyett e-mail, beszélgetés
helyett SMS. Az ember élete azonnalivá válik. Anyagot, tárgyakat
neki, azonnal. Így kondicionálta megfoghatatlan rabszolgatartója:
a korszellem. A modern, felvilágosult rabszolga dolgozik ésfogyaszt. E két semmit rohanással férceli világgá.
Végh Attila A gyorsuló ember
Országépítő 2001/3.
www.orszagepito.hu
2009. szeptember 20., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)