"Ezek a hosszú februári éjszakák, amikor a kihűlt szobában felébredünk a szél vinnyogására, dideregve ülünk fel az ágyban, meggyújtjuk a kislámpát, rágyújtunk, megnézzük az órát, - korábban virrad már, de nincs sok öröm benne, mert nappal is a tél odvában kucorgunk, betegségek, csőrepedések, füstölgő kályhák, elvégezetlen irodalmi, és reménytelen, kedvetlen emberi feladatok között, rongyokba és prémekbe bugyolálva -, lila körmeinkre lehelünk, s eszünkbe jut, hogy megint elmúlt egy farsang, az ablakon átkocogtat a hamvazó szerda jeges ujja, az öröm elillan és öregszünk." (...)
(A négy évszak: Február)
2010. február 12., péntek
2010. február 9., kedd
2010. február 4., csütörtök
Csoóri Sándor 80 éves
Anyám szavai
Köszönjük neked, fiam, hogy hazajöttél,
mert mi már olyan öregek vagyunk,
mint fönt a padláson az a falióra
s a mutatónk már nagyon a temető felé mutat.
Szépszerén azt se tudjuk, csütörtök van-e, kedd-e?
Amikor jössz, az a mi vasárnapunk.
Apád még csak-csak, ide fut, oda fut,
de nekem már a kisajtóig is ménkű hosszú az út,
hányszor megemlegetem azt a körtefát,
amit a konyhaajtó elől fordított ki a bomba,
meg tudnék benne kapaszkodni, mint most a te karodba.
Talán, ha bottal járnék! No még csak az hiányzik!
Fogom inkább a söprűt, azzal botozgatok el
a ház végéig, a kapuszájig, minthogyha dolgom volna.
Csak várni ne kéne soha! Várni levélre, híradásra.
Ha kisiklik egy vonat, nem alszom éjjeleket –
A múltkor is, amikor Amerikába mentél,
a szemem belülről kisebesedett:
eljutsz-e? visszajutsz-e? ülsz-e még ide mellém?
mert nekem minden távolság: tenger és tüskebokor
és minden repülő lezuhan, melyen te utazol.
Mondom is a doktornak: doktor úr, hogyan lehet,
hogy én már a fölröppenő madártól is megijedek?
és annyi havat álmodok össze-vissza: hókazlat, hóhegyet
és mindegyik mögül a fiamat hallom – igen, a köhögésedet,
de fekete puskacsövek és messzelátók figyelik lépteimet.
Talán, ha én is kelek-forgok a világban amerre te,
nem féltelek a kilengő, magas házaktól
s a krokodilusos tavaktól se,
a mosolygó, késes emberektől, akik bankot rabolnak
vagy csak játszanak,
álarc van rajtuk, mint a szüretibálos ördögökön
s bohócos nagykalap,
de ki szegény: akkor is fél, amikor nevethetne, amikor örül,
ki van az én szívem is verve, hét vassal körös-körül
Köszönjük neked, fiam, hogy hazajöttél,
mert mi már olyan öregek vagyunk,
mint fönt a padláson az a falióra
s a mutatónk már nagyon a temető felé mutat.
Szépszerén azt se tudjuk, csütörtök van-e, kedd-e?
Amikor jössz, az a mi vasárnapunk.
Apád még csak-csak, ide fut, oda fut,
de nekem már a kisajtóig is ménkű hosszú az út,
hányszor megemlegetem azt a körtefát,
amit a konyhaajtó elől fordított ki a bomba,
meg tudnék benne kapaszkodni, mint most a te karodba.
Talán, ha bottal járnék! No még csak az hiányzik!
Fogom inkább a söprűt, azzal botozgatok el
a ház végéig, a kapuszájig, minthogyha dolgom volna.
Csak várni ne kéne soha! Várni levélre, híradásra.
Ha kisiklik egy vonat, nem alszom éjjeleket –
A múltkor is, amikor Amerikába mentél,
a szemem belülről kisebesedett:
eljutsz-e? visszajutsz-e? ülsz-e még ide mellém?
mert nekem minden távolság: tenger és tüskebokor
és minden repülő lezuhan, melyen te utazol.
Mondom is a doktornak: doktor úr, hogyan lehet,
hogy én már a fölröppenő madártól is megijedek?
és annyi havat álmodok össze-vissza: hókazlat, hóhegyet
és mindegyik mögül a fiamat hallom – igen, a köhögésedet,
de fekete puskacsövek és messzelátók figyelik lépteimet.
Talán, ha én is kelek-forgok a világban amerre te,
nem féltelek a kilengő, magas házaktól
s a krokodilusos tavaktól se,
a mosolygó, késes emberektől, akik bankot rabolnak
vagy csak játszanak,
álarc van rajtuk, mint a szüretibálos ördögökön
s bohócos nagykalap,
de ki szegény: akkor is fél, amikor nevethetne, amikor örül,
ki van az én szívem is verve, hét vassal körös-körül
2010. február 2., kedd
2010. január 31., vasárnap
2010. január 28., csütörtök
Dr. Buda Béla gondolatai az antidepresszánsokról
"Az elmúlt közel ötven évben, amióta a pályán működöm, megéltem az antidepresszánsok történetét. Ez páratlan sikertörténetként jelentkezett az utóbbi negyedszázadban a modern média teljes részvételével. Nemcsak a gyógyeredmények mutatkoztak igen nagynak, a mellékhatások csekélynek (az egyre újabb készítmények megjelenésével párhuzamosan mind csekélyebbnek és leküzdhetőnek), hanem az antidepresszánsokból valamiféle elixír lett, valamiféle „szóma”, a „Prozac-korszak” embere a szerek révén a „jobbnál is jobban” (better than well) érezheti magát. A depresszió meghatározása kitágult, egyfajta „kisgömböc” lett, amely minden kórképet lassanként magába foglalt. Emiatt azután az epidemiológiai felmérések egyre sötétebb képet festettek a depresszió gyakoriságáról és társadalmi költségeiről. A nagyfokú hatékonyság valóságos dogma lett, és a mainstream szakirodalom, de különösen a konferenciák előadói és a továbbképzések ezt igen agresszív marketing formájában adták elő. A gyakorló pszichiáterek kénytelen voltak e szereket használni, motiválták is őket erre, és csak bizalmas körben mondták kételyeiket, sikertelenségeiket e szerekkel. Mindenkinek feltűnhetett az óriási gazdasági érdekeltség, és a szer mögött álló szakmai vezetők involváltsága. Senki sem merte mondani, hogy a „király meztelen”. A nyilvánvalóan eltúlzott hatékonysággal szemben megjelentek kritikai közlemények, de ezek kiszorultak a főáramból, és aki kételyt vetett fel, az a szakma perifériájára került, mint tudatlan, felkészületlen, rosszabb esetben mint antipszichiáter vagy szcientológus. Minden tudományos kritikában az áll a fókuszban, hogy az antidepresszánsok nem fejtenek ki nagyobb terápiás effektust, mint az aktív placebók (megfelelő kontrollcsoportokban alkalmazva)."
http://elitmed.hu/ilam/hirvilag/antidepresszansok_hatekonysaga_szubjektiv_szempont_5314/
http://elitmed.hu/ilam/hirvilag/antidepresszansok_hatekonysaga_szubjektiv_szempont_5314/
2010. január 24., vasárnap
Márai: Füves könyv 86.
Jézusról és az egyedüllétről
Minden ember, akit Isten szerepre jelöl ki, magányos. Jézus leszólt a keresztről anyjának,
mint aki elutasít minden emberi együttérzést. A Szentírás legfélelmesebb szava
ez. És Jézus mondotta, hogy aki őt követi, elhagyja családját, elhagy mindenkit. A
szerepre kijelölt ember soha nem követel kevesebbet önmagától és követőitől. Nem
lehet megváltani a világot, s közben legjobb férjnek, fiúnak és atyának maradni, négy
gyerekkel, hitvessel, kanárival és öregségi járulékkal. A szerep mindig teljes magányt,
kietlen egyedüllétet, könyörtelen, csaknem embertelen magatartást követel.
Minden ember, aki vállalja az emberek ügyét, kénytelen vállalni ezt a magányt és
embertelenséget is. Aki ezt nem vállalja, kókler; még akkor is az, ha megfeszítik.
Minden ember, akit Isten szerepre jelöl ki, magányos. Jézus leszólt a keresztről anyjának,
mint aki elutasít minden emberi együttérzést. A Szentírás legfélelmesebb szava
ez. És Jézus mondotta, hogy aki őt követi, elhagyja családját, elhagy mindenkit. A
szerepre kijelölt ember soha nem követel kevesebbet önmagától és követőitől. Nem
lehet megváltani a világot, s közben legjobb férjnek, fiúnak és atyának maradni, négy
gyerekkel, hitvessel, kanárival és öregségi járulékkal. A szerep mindig teljes magányt,
kietlen egyedüllétet, könyörtelen, csaknem embertelen magatartást követel.
Minden ember, aki vállalja az emberek ügyét, kénytelen vállalni ezt a magányt és
embertelenséget is. Aki ezt nem vállalja, kókler; még akkor is az, ha megfeszítik.
Greenaway: Nightwatching DVD
http://www.petergreenaway.info/content/view/124/1/Vajon miért nem látott fantáziát egyetlen hazai moziforgalmazó sem ebben a lenyűgöző filmben?
2010. január 21., csütörtök
Létrontók 5.
Őszintén szólva én azt nem értem, hogy a magyar kereskedelmi rádiózás egyik legnagyobb talányának is tekinthető Bumeráng hogy az istenben tudott különösebb megújulás nélkül fennmaradni 1999 óta, arról nem is beszélve, hogy egy ilyen színvonaltalan és tulajdonképpen prosztó műsor mitől lesz egy ország leghallgatottabb reggeli szórakozása.
Érthetetlen, hogy míg Nagy-Britanniában a BBC One-t hallgatják legtöbben, nálunk két, különösebben nem is vicces, és nem is érdekes pali infantilis, idétlen és idióta poénjain csügg kétmillió magyar, mint valami tejjel-mézzel csöpögő csöcsön, és hívja a két fickót Istennek, és tartja őket családtagnak.
http://comment.blog.hu/2010/01/21/nyolc_radios_allasaba_kerult_a_bumerang
Érthetetlen, hogy míg Nagy-Britanniában a BBC One-t hallgatják legtöbben, nálunk két, különösebben nem is vicces, és nem is érdekes pali infantilis, idétlen és idióta poénjain csügg kétmillió magyar, mint valami tejjel-mézzel csöpögő csöcsön, és hívja a két fickót Istennek, és tartja őket családtagnak.
http://comment.blog.hu/2010/01/21/nyolc_radios_allasaba_kerult_a_bumerang
2010. január 20., szerda
Egy Tóth Árpád vers
ÚJ TAVASZIG VAGY A HALÁLIG
Új-Tátrafüred
Most, hogy megint útfélre estem,
Eltünődöm e téli esten,
Mi volt az élet, uramisten?
Mi volt? ez volt: sok fénytelenség,
Fakó robot és kénytelenség,
Száz bús határ reménytelenség.
Borult egek kevés azúrral,
Koldus pajtásság pár nagy úrral,
Pár ájult nóta, tépett húrral.
Egy-két vad mámor nyoszolyája,
Egy-két asszony jó, meleg szája; -V
olt, nincs. Csöndes a szívem tája.
Most itt ülök, roppant hegyek közt,
Betegen a többi beteg közt,
Múltnak háttal, halállal szemközt.
Lesz-e máskép? várjam? ne várjam?
Lassan szétszéled a homályban
Bitang jószágom, kedvem, vágyam.
Nyomukban, mint fekete bundás,
Begyűrt süvegű öreg kondás,
Hallgatva ballag a lemondás.
S mégis, a csönd-paplanú télben,
Nagy nyugalom évadját élem -
Érzem, az Isten gondol vélem.
Mint a bokrok setét bogyókkal,
A hó alatt zamatozókkal,
Megrakva szívem hűvös jókkal.
Hogy mire jókkal, majd megválik,
Mire a hó gyapja lemállik,
Új tavaszig vagy a halálig.
Fekszem megadva, békén, resten,
S néz rám, át a végtelen esten,
Tűnődve sorsomon, az Isten.
Új-Tátrafüred
Most, hogy megint útfélre estem,
Eltünődöm e téli esten,
Mi volt az élet, uramisten?
Mi volt? ez volt: sok fénytelenség,
Fakó robot és kénytelenség,
Száz bús határ reménytelenség.
Borult egek kevés azúrral,
Koldus pajtásság pár nagy úrral,
Pár ájult nóta, tépett húrral.
Egy-két vad mámor nyoszolyája,
Egy-két asszony jó, meleg szája; -V
olt, nincs. Csöndes a szívem tája.
Most itt ülök, roppant hegyek közt,
Betegen a többi beteg közt,
Múltnak háttal, halállal szemközt.
Lesz-e máskép? várjam? ne várjam?
Lassan szétszéled a homályban
Bitang jószágom, kedvem, vágyam.
Nyomukban, mint fekete bundás,
Begyűrt süvegű öreg kondás,
Hallgatva ballag a lemondás.
S mégis, a csönd-paplanú télben,
Nagy nyugalom évadját élem -
Érzem, az Isten gondol vélem.
Mint a bokrok setét bogyókkal,
A hó alatt zamatozókkal,
Megrakva szívem hűvös jókkal.
Hogy mire jókkal, majd megválik,
Mire a hó gyapja lemállik,
Új tavaszig vagy a halálig.
Fekszem megadva, békén, resten,
S néz rám, át a végtelen esten,
Tűnődve sorsomon, az Isten.
2010. január 19., kedd
2010. január 17., vasárnap
2010. január 15., péntek
Egy Kosztolányi vers, 50. születésnapomra
(...)
Még alig tíz éve,
s szemem kutat az elborult határon,
megoldódott a kedves-régi kéve,
a nagydiák már eltünt, mind a három.
Az első az, aki e verset írja,
a második, az Isten tudja hol van,
s a harmadiknak púpos már a sírja,
fejfája elvész a sötét falombban.
Jaj, mit tudtuk, három diák, az este,
hogy térden állva nézni kell a szépet,
csak én látom a múlt falára festve,
mi nem láttuk még akkor ezt a képet.
Türelmetlen vér nyargalt ereinkben,
szerettünk volna mindig menni, menni,
mit is sejtettük, hogy ez itt a minden,
és ami aztán jött, a semmi, semmi.
Ha pitypang kelyhét fújtuk, semmiség volt,
unottan vártuk az időt, mely eljő,
hiába lángolt kelletőn az égbolt,
csak ő kellett, a koldusi jövendő,
mert azt hittük, az élet, mint a tenger,
bejárhatatlan, nem lesz soha vége,
előre néztünk nyugtalan szemekkel,
mig lábunknál hevert a csönd, a béke.
(...)
Még alig tíz éve,
s szemem kutat az elborult határon,
megoldódott a kedves-régi kéve,
a nagydiák már eltünt, mind a három.
Az első az, aki e verset írja,
a második, az Isten tudja hol van,
s a harmadiknak púpos már a sírja,
fejfája elvész a sötét falombban.
Jaj, mit tudtuk, három diák, az este,
hogy térden állva nézni kell a szépet,
csak én látom a múlt falára festve,
mi nem láttuk még akkor ezt a képet.
Türelmetlen vér nyargalt ereinkben,
szerettünk volna mindig menni, menni,
mit is sejtettük, hogy ez itt a minden,
és ami aztán jött, a semmi, semmi.
Ha pitypang kelyhét fújtuk, semmiség volt,
unottan vártuk az időt, mely eljő,
hiába lángolt kelletőn az égbolt,
csak ő kellett, a koldusi jövendő,
mert azt hittük, az élet, mint a tenger,
bejárhatatlan, nem lesz soha vége,
előre néztünk nyugtalan szemekkel,
mig lábunknál hevert a csönd, a béke.
(...)
2010. január 10., vasárnap
Egy vers
Weöres Sándor: Öregek
- Kodály Zoltán mesternek -
Oly árvák ők mind, az öregek.
Az ablakból néha elnézem őket,
hogy vacogó szélben, gallyal hátukon
mint cipekednek hazafelé -
vagy tikkadt nyárban, a tornácon
hogy üldögélnek a napsugárban -
vagy téli estén, kályha mellett
hogyan alusznak jóízűen -
nyújtott tenyérrel a templom előtt
úgy állanak búsan, csüggeteg,
mint hervadt őszi levelek
a sárga porban.
És ha az utcán bottal bandukolnak,
idegenül néz a napsugár is
és oly furcsán mondja minden ember:
"Jó napot, bácsi."
A nyári Nap,
a téli hó, őszi levél,
tavaszi friss virág
mind azt dalolja az ő fülükbe:
"Élet-katlanban régi étek,
élet-szekéren régi szalma,
élet-gyertyán lefolyt viasz:
téed megettek,
téged leszórtak,
te már elégtél:
mehetsz aludni..."
Olyanok ők,
mint ki utazni készül
és már csomagol.
És néha, hogyha agg kezük
játszik egy szőke gyerekfejen,
tán fáj, ha érzik,
hogy e két kézre
dolgos kezekre,
áldó kezekre
senkinek sincsen szüksége többé.
És rabok ők már,
egykedvű, álmos leláncolt rabok:
hetven nehéz év a békó karjukon,
hetven év bűne, baja, bánata -
hetven nehéz évtől leláncolva várják
egy jóságos kéz,
rettenetes kéz,
ellentmondást nem tűrő kéz
parancsszavát:
"No gyere, tedd le."
- Kodály Zoltán mesternek -
Oly árvák ők mind, az öregek.
Az ablakból néha elnézem őket,
hogy vacogó szélben, gallyal hátukon
mint cipekednek hazafelé -
vagy tikkadt nyárban, a tornácon
hogy üldögélnek a napsugárban -
vagy téli estén, kályha mellett
hogyan alusznak jóízűen -
nyújtott tenyérrel a templom előtt
úgy állanak búsan, csüggeteg,
mint hervadt őszi levelek
a sárga porban.
És ha az utcán bottal bandukolnak,
idegenül néz a napsugár is
és oly furcsán mondja minden ember:
"Jó napot, bácsi."
A nyári Nap,
a téli hó, őszi levél,
tavaszi friss virág
mind azt dalolja az ő fülükbe:
"Élet-katlanban régi étek,
élet-szekéren régi szalma,
élet-gyertyán lefolyt viasz:
téed megettek,
téged leszórtak,
te már elégtél:
mehetsz aludni..."
Olyanok ők,
mint ki utazni készül
és már csomagol.
És néha, hogyha agg kezük
játszik egy szőke gyerekfejen,
tán fáj, ha érzik,
hogy e két kézre
dolgos kezekre,
áldó kezekre
senkinek sincsen szüksége többé.
És rabok ők már,
egykedvű, álmos leláncolt rabok:
hetven nehéz év a békó karjukon,
hetven év bűne, baja, bánata -
hetven nehéz évtől leláncolva várják
egy jóságos kéz,
rettenetes kéz,
ellentmondást nem tűrő kéz
parancsszavát:
"No gyere, tedd le."
2010. január 8., péntek
BBS 50. Műcsarnok
Kiállításnak csak erős túlzással nevezhető esemény, ahol rengeteg időt el lehet tölteni filmes időutazással. Marietta meg idegesítőbb, mint valaha...
2010. január 5., kedd
Háború a nemzet ellen I-IV.
Egy film, amit minden iskolában vetíteni kéne. Egy film, amit az Exit és a Pesti Est is "kifelejt" a heti moziműsorból. Egy film arról, hogyan lopták szét ezt az országot az elmúlt 30 évben, hogyan árusították ki csibészek és hazaárulók. Egy film arról, hol és hogyan tűntek el azok a milliárdok, amiket a megszorítások révén most a magyar néptől akarnak elvenni. Egy film arról, hogyan kótyavetyélik el fillérekért a nemzeti vagyont, a termőföldet, az erdőket, az ásványkincseket, a nemzeti vállalatokat. Egy film arról, hogyan "értékesítették" Ózdot, Diósgyőrt, vagy a MALÉV-et, miként tették tönkre Tatabányát, Bábolnát, a növényolaj ipart és a magyar mezőgazdaságot. Egy film, amitől minden magyar embernek keserű lesz a szája íze.2010. január 4., hétfő
Egy idézet
We shall not cease from exploration...And the end of all our exploring will be to arrive where we started...And know the place for the first time. ~
T.S. Eliot
T.S. Eliot
Avatar
A minden konfliktust helikopterrel és gépfegyverrel "megoldó", a nyersanyagok és a matézis bűvöletében vergődő, a Földet tönkretevő ostoba Amerika rossz lelkiismerete büfög fel Cameron látványos filmjében, ami 3D-ben valóban székhez szögez. Mítoszokkal, beavatással, archaikus világszemlélettel a mai ember jórészt már csak ilyen kilúgozott, látványelemmé és egzotikummá silányított változatban találkozik.
Koma Társulat Fédra Fitness
Ötletes helyszínen élvezetes produkció, aktualizált mítosz, elsőrangú Tasnádi szöveg, színvonalas színészi játék, jó csapatmunka. Bravó!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)