Először láttam Jancsó korai filmjét, bántóan modorosnak, francia újhullámos utánérzésnek tűnt, amiben látványosan szenvednek, nagyon cigarettáznak, és papírízű dilemmákban vergődnek a szereplők. Nem szeretnék igazságtalan lenni, 1962-ben nagy bátorság lehetett akasztott csirkéket filmre vinni, de ez a film - a Szegénylegényektől vagy a Csend és kiáltástól eltérően - számomra 2013-ban nem működött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése