A minőség, a művészi, emberi és tudományos hitel még ebben a botrányos században, „történelmi végjátékban” is előbb vagy utóbb utat talál mindazokhoz, és közösséget teremt mindazokkal, akik ezen értékek mentén próbálnak tájékozódni a világban, kultúrában és önmagukban. Igazi értékre, szellemi-lelki kincsre, az Igazságra - melynek létezésében Tarkovszkij mindennel szembenézve és mindennek ellenére rendületlenül hisz - csak úgy bukkanhatunk, ha vállaljuk a felé vezető út, küzdelem fájdalmas erőfeszítéseit, a szülés-újjászületés kínjait. Ez a tarkovszkiji örökség egyik alapgondolata. A pillanatokra meglelt és az úton járás során szinte észrevétlenül mindjobban kiteljesedő Igazság azonban - paradox módon - nem rögzíthető, statikussá sem tehető, nem birtokolható teljességgel és csorbítatlanul soha. (...)A profán világot „átvérző” szakrális, spirituális „másik világ” közelébe csak az alázatos etikai Személyiségek juthatnak. „Alázatos” és „Személyiség” így együtt, egy fogalompárba kapcsolva? Miféle képtelenség ez megint? Alázatos, azaz nem mindenáron önmagát mondani, ki-fecsegni akaró, saját maga körül ördögi körben keringő individualista egyéniség, hanem a világot hatni hagyó, a természet, a tárgyak, az emberek és önmaga belső lényegét a szemlélődésben átélő teremtmény. Etikai személyiség csak alázatból, a bennünk élő individualista egyéniséggel szembeni belső erőfeszítésből és a másokért vállalt áldozatból születhet. De másokért is csak az önmagát már ilyen értelemben meglelt, kiküzdött személyiség hozhat teljes érvényű áldozatot - figyelmeztet Tarkovszkij. Az etikai személyiség - a végső válsághelyzetbe jutott emberiség fennmaradásának, a túlélésnek egyetlen garanciája - független a külvilág felszínes ítéleteitől és elvárásaitól, a politikai és piaci szempontoktól és egyéb talmi esetlegességektől. (...)A személy olyan abszolút dimenzió az ember számára, amely kiemeli őt a hétköznapi anyagi összefüggésekből, és egy másik világgal hozza kapcsolatba, ez az átlépés azonban nem valósítható meg egyedül. Az individuum személybe való átfordulása, azaz önmagán való túllépése csak más személyek közösségének irányába lehetséges.
2012. április 6., péntek
2012. április 5., csütörtök
Egy kép, egy vers
Kányádi Sándor Nagycsütörtökön (részlet)
nagycsütörtökön már kora délután odébbállnak |
a vacsorát már ki-ki a maga nem föltétlenül |
családi körében költi el nagycsütörtökön |
már kora délután meglép aki csak teheti |
nincs idegünk már a közös szorongáshoz |
a közös de a külön-különi megszégyenítéshez |
sem a kálvária a kivégzés ceremóniájához |
ha legalább élőben menne mint minden este |
a megváltott és meg nem váltott világ |
minden híradójában latrok százai ezrei |
mentődnek föl naponta pilátusok légiói |
mossák a kezüket nyilvánosan és közben |
elégedetten mosolyognak bele egyenesen a |
kamerákba csak az üzenetrögzítőkre hagyat- |
kozhat nagycsütörtökről nagypéntekre virra- |
dólag a megváltás dolgában bizonytalankodó |
Külföldi filmkurzus 48. Gibson: A passió (2004)
2012. április 2., hétfő
Külföldi filmkurzus 47. Kim Ki-Duk: Tavasz, nyár, ősz, tél... és megint tavasz (2003)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)