Húsvét vasárnap

Nagypéntek

Nagycsütörtök - Tarkovszkij '80

Tarkovszkij: Áldozathozatal

A minőség, a művészi, emberi és tudományos hitel még ebben a botrányos században, „történelmi végjátékban” is előbb vagy utóbb utat talál mindazokhoz, és közösséget teremt mindazokkal, akik ezen értékek mentén próbálnak tájékozódni a világban, kultúrában és önmagukban. Igazi értékre, szellemi-lelki kincsre, az Igazságra - melynek létezésében Tarkovszkij mindennel szembenézve és mindennek ellenére rendületlenül hisz - csak úgy bukkanhatunk, ha vállaljuk a felé vezető út, küzdelem fájdalmas erőfeszítéseit, a szülés-újjászületés kínjait. Ez a tarkovszkiji örökség egyik alapgondolata. A pillanatokra meglelt és az úton járás során szinte észrevétlenül mindjobban kiteljesedő Igazság azonban - paradox módon - nem rögzíthető, statikussá sem tehető, nem birtokolható teljességgel és csorbítatlanul soha. (...)A profán világot „átvérző” szakrális, spirituális „másik világ” közelébe csak az alázatos etikai Személyiségek juthatnak. „Alázatos” és „Személyiség” így együtt, egy fogalompárba kapcsolva? Miféle képtelenség ez megint? Alázatos, azaz nem mindenáron önmagát mondani, ki-fecsegni akaró, saját maga körül ördögi körben keringő individualista egyéniség, hanem a világot hatni hagyó, a természet, a tárgyak, az emberek és önmaga belső lényegét a szemlélődésben átélő teremtmény. Etikai személyiség csak alázatból, a bennünk élő individualista egyéniséggel szembeni belső erőfeszítésből és a másokért vállalt áldozatból születhet. De másokért is csak az önmagát már ilyen értelemben meglelt, kiküzdött személyiség hozhat teljes érvényű áldozatot - figyelmeztet Tarkovszkij. Az etikai személyiség - a végső válsághelyzetbe jutott emberiség fennmaradásának, a túlélésnek egyetlen garanciája - független a külvilág felszínes ítéleteitől és elvárásaitól, a politikai és piaci szempontoktól és egyéb talmi esetlegességektől. (...)A személy olyan abszolút dimenzió az ember számára, amely kiemeli őt a hétköznapi anyagi összefüggésekből, és egy másik világgal hozza kapcsolatba, ez az átlépés azonban nem valósítható meg egyedül. Az individuum személybe való átfordulása, azaz önmagán való túllépése csak más személyek közösségének irányába lehetséges.

http://lql-art.blogspot.com/2011/03/aldozathozatal-1.html

Szent István ünnepén

Szent István király intelmei (részlet)

II. Az egyházi rend becsben tartásáról

A királyi palotában a hit után az egyház foglalja el a második helyet, az egyház, melynek első ízben a mi fejünk, tudniillik Krisztus vetette el magját, majd az ő tagjai, vagyis az apostolok és szent atyák ültették át, meggyökereztették erősen, s elterjesztették az egész földkerekségen. És ámbár mindig hajt új sarjat, más helyeken mégis mintegy réginek tartják; itt viszont, kedves fiam, a mi birodalmunkban eddig még mint ifjú, friss hajtást prédikálják. Épp ezért kíván meg szemfülesebb s szembetűnőbb őröket, nehogy a jó, amivel az isteni kegyelem bennünket mérhetetlen irgalmában érdemtelenül elárasztott, tunyaságod és restséged, valamint hanyagságod miatt megromoljék s megsemmisüljön. Mert ha ki a szentegyház méltóságát csorbítja vagy csúfítja, azon munkál, hogy Krisztus testét csonkítsa. Hiszen maga az úr mondta Péternek, akit a szentegyház őrzőjévé és felügyelőjévé emelt: „Te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat.” Ő ugyanis önnönmagát nevezte kősziklának, s nem ám fából avagy kőből épült egyházról beszélt, hanem az újonnan nyert tömeget, a kiválasztott népet, isten nyáját, mely hitben kioktattatott, keresztségben megmosatott, kenettel olajoztatott, hívta a saját magára épült szentegyháznak. Ha valaki lázában e szentegyház tagjait vagy kicsinyeit megbotránkoztatja, az evangélium tanítása szerint méltó arra, „hogy malomkövet kössenek a nyakára és a tenger mélységébe vessék”, azaz a hatalom méltóságából kivetik, és az igazak egyházán kívül marad a világi nyomorúságban, mint valami pogány és jövedelembérlő. Így hát, fiam, napról napra virágzó szorgalommal kell őrködnöd a szentegyházon, hogy inkább gyarapodjék, mintsem fogyatkozzék. Azért is nevezték az első királyokat nagyságosnak, mert az egyházat nagyobbították. Te is ezt tegyed, hogy koronád híresebb, életed boldogabb és hosszabb legyen.

[…]

Nagypéntek

Bach János passió - Örökimádás

Gyönyörű koncert volt.

Virágvasárnap

Virágvasárnap ünnepli az egyház Jézusnak szamáron való diadalmas jeruzsálemi bevonulását: sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórták. Az előttejáró és utána tóduló sokaság így kiáltozott: Hozsanna Dávid fiának! Áldott, ki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban! (Mt 21, 8). Ennek nyomán került az ünnep szertartásai közé a pálmás, Európa északi tájain pedig a barkás körmenet.

A körmenet tehát jeruzsálemi eredetű, ahol a legutóbbi időkig minden esztendőben megismétlődött a jeruzsálemi püspök személyében az Úr jelképes bevonulása a szent városba. A körmenet népe a falakon kívül gyülekezett. Itt történt a pálmaszentelés. A kapukat bezárták a menet előtt, csak később nyitották meg. A püspök szamárháton vonult be, a kanonokok és hívek pedig ruhájukat terítették eléje.

(Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium)

Gyümölcsoltó Boldogasszony

Fra Angelico Angyali üdvözlet

Hamvas a böjtről

A magány és a böjt mágikus állapot. Általában nem szokták tudni. A félénkek és a kislelkűek az egyetlen vallásos böjtnapokat is szédelegve viselik, mint az érthetetlen büntetést és közben folyton az evésre gondolnak. A börtönben a teljes böjt, vagy a kenyér és víz, kínzás. Pedig a törvény eredetileg azért rendelte el, hogy a fogolynak a böjt alatt tisztultabb belátásra alkalmat adjon. Huszonnégy óra egyébként még arra se nagyon elég, hogy a böjt hangulata kifejlődjék. Nem elég, hogy a szüntelen emésztés félig ittas állapotában levő emberi szervezet kijózanodjék és az érzékenyebb hangoltságra képes legyen. Mondom, egyáltalában nem vagyok okkult, de még vallásos sem. Csak azt fogadom el, amit az intelligencia teljes nappali világosságban meg tud nézni. A zárlatot azért választottam, mert tudom, hogy azt, amit meg akarok érteni, csak ebben a mágikus állapotban vagyok képes megközelíteni. Ebben a magánnyal és böjttel tisztított fokozott érzékenységben. Régebben többször koplaltam, néha megesett, hogy nem kényszerűségből és azokra a fényes pillanatokra, amelyek a kedélyen többször villámszerűen felragyogtak, nagyon is jól emlékszem. Most e pillanatokra volt szükségem. Világosságot, világosságot, amiből sohasem lehet elég. A táplálék csak felében elégít ki, másik felében hiányérzést kelt. Az újabb és újabb izgalom kívánsága a jóllakottság másik oldala. Az ételből is, mint az ismeretből, az ember vég és megállás nélkül minél többet eszik, annál többet és többet és többet kíván.

Ady: Hamvazószerdán

Meghajtom bűnbánón fejem

S mit rég' tevék, imádkozom.

Általnyilallik lelkemen

Egy rég' nem érzett fájdalom.

Egy rég'nem érzett fájdalom

Imára szólit engemet,

Hisz' örömtől imádkoznom

Oly régen-régen nem lehet.

Szent Balázs napja

Babits Mihály: Balázsolás (részlet)

Lásd, így élünk mi, gyermek módra, balgatag,
hátra se nézünk, elfutunk
a zajló úton, eleresztve kezetek,
magasabb szellemek - de ti
csak mosolyogtok, okos felnőttek gyanánt.
Nem sért ha semmibe veszünk
s aztán a bajban újra visszaszaladunk
hozzátok, mint hozzád ma én
reszkető szívvel...

Karácsony

"...hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és halálos homályban ülnek, lépteinket pedig a
béke útjára vezérelje.”
Lk 1,67-79

Ádvent

Az Ádvent gyakorlatai

1. Csönd, elmélkedés, imádság.

Foglalkozzunk többet Isten dolgaival, ismerjük meg jobban azt, akit várunk. Legyünk többet csöndben, magunkban. Kerüljük most a hangos helyeket, izgalmakat, szórakozásokat, vegyünk részt a Roráte (ádventi hajnali) miséken.

2. Készülés Karácsonyra.

Készüljünk elő családunk karácsonyi liturgiájára. Ajándékainkat a helyes lelkület és szeretet készítse elő és hitelesítse: gondos, személynek szóló kiválasztás, és nem üzleti szellem.

3. Bűnbánat.

A közelgő Karácsony várakozásában szorgosan, mégis vidáman tisztítsuk ki lelkünket minden szennytől.

Erzsébet nap

A kassai Szent Erzsébet dóm gótikus főoltára.

2010 Szt.István napján

Kölcsey Ferenc

Zrínyi dala

Hol van a hon, melynek Árpád vére

Győzelemben csorga szent földére,

Mely nevével hév szerelmet gyújt;

S messze képét bújdosó magzatja,

Még Kalypso keblén is siratja,

S kart feléje búsan vágyva nyújt?

Itt van a hon, ah nem mint a régi,

Pusztaságban nyúlnak el vidéki,

Többé nem győzelmek honja már;

Elhamvadt a magzat hő szerelme,

Nincs magasra vívó szenvedelme,

Jégkebelben fásult szívet zár.

Hol van a bérc, és a vár fölette,

Szondi melynek sáncait védlette,

Tékozolva híven életét;

Honnan a hír felszáll, s arculatja

Lángsugárit távol ragyogtatja

,S fényt a késő századokra vét?

Itt van a bérc, s omladék fölette,

Mely a hőst és hírét eltemette,

Bús feledség hamván, s néma hant;

Völgyben űl a gyáva kor s határa

Szűk köréből őse saslakára

Szédeleg ha néha felpillant.

És hol a nép, mely pályát izzadni,

S izzadás közt hősi bért aratni

Ősz atyáknak nyomdokin tanúlt;

S szenvedett bár, s bajról bajra hága,

Hervadatlan volt szép ifjusága,

A jelenben múlt s jövő virúlt?

Vándor állj meg! korcs volt anyja vére,

Más faj állott a kihúnyt helyére,

Gyönge fővel, romlott, szívtelen;

A dicső nép, mely tanúlt izzadni,

S izzadás közt hősi bért aratni,

Névben él csak, többé nincs jelen.

Szobránc, 1830. július

Zirc-Bakonybél--Csesznek-Pannonhalma 2010 Húsvét

Nagypéntek

Abban az időben Jézus kiment tanítványaival a Kedron völgyén túlra, ahol egy kert volt, s bement oda tanítványaival. Ezt a helyet ismerte Júdás is, aki őt elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival. Júdás kapott egy csapat katonát, valamint a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, és kiment velük oda lámpákkal, fáklyákkal, fegyverekkel fölszerelkezve. Jézus tudott mindent, ami rá várt. Eléjük ment tehát és megkérdezte tőlük: "Kit kerestek?" Azok ezt válaszolták: "A názáreti Jézust." Jézus erre így szólt: "Én vagyok." Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. Mikor azt mondta nekik: "Én vagyok", meghátráltak és a földre estek. Ezért újra megkérdezte tőlük: "Kit kerestek?" Azok ezt válaszolták: "A názáreti Jézust." Erre Jézus így szólt: "Megmondtam már, hogy én vagyok. Ha tehát engem kerestek, engedjétek el ezeket!" Így beteljesedett, amit korábban megmondott: "Senkit sem veszítettem el azok közül, akiket nekem adtál." Simon Péternél volt egy kard. Kirántotta, és a főpap szolgájára sújtott vele: levágta a jobb fülét. A szolgának Malkusz volt a neve. De Jézus rászólt Péterre: "Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki talán a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?" Ekkor a csapat, az ezredes és a zsidó szolgák elfogták Jézust, és megkötözték. Először Annáshoz vezették, mert ő apósa volt Kaifásnak, aki abban az évben főpap volt. Ő adta a zsidóknak azt a tanácsot, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért. Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, ezért bemehetett Jézussal a főpap udvarába, Péter meg kint várakozott a kapu előtt. A másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, visszajött, szólt a kapuban őrködő lánynak, és bevitte Pétert. A kaput őrző szolgáló közben megjegyezte: "Talán te is ennek az embernek a tanítványai közül vagy?" Ő azt felelte: "Nem vagyok!" Mivel hideg volt, a szolgák és a fegyveresek tüzet raktak, hogy fölmelegedjenek. Péter is köztük álldogált, és melegedett. A főpap eközben tanítványai és tanítása felől faggatta Jézust. Jézus ezt válaszolta neki: "Én a világhoz nyíltan beszéltem. Mindig a zsinagógákban és a templomban tanítottam, ahova minden zsidónak bejárása van. Titokban nem mondtam semmit. Miért kérdezel hát engem? Kérdezd azokat, akik hallották, amit beszéltem. Íme, ők tudják, hogy miket mondtam!" E szavakra az egyik ott álló szolga arcul ütötte Jézust, és így szólt: "Így felelsz a főpapnak?" Jézus ezt mondta neki: "Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha viszont jól, akkor miért ütsz engem?" Ekkor Annás megkötözve elküldte őt Kaifás főpaphoz. Simon Péter még mindig ott állt, és melegedett. Újra megkérdezték tőle: "Talán te is az ő tanítványai közül vagy?" Ő így felelt: "Nem vagyok!" A főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét, megjegyezte: "Nem téged láttalak én a kertben ővele?" De Péter ismét tagadta; és ekkor mindjárt megszólalt a kakas. Kaifástól tehát elvezették Jézust a helytartóságra. Kora reggel volt. A zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és elkölthessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és megkérdezte: "Mivel vádoljátok ezt az embert?" Azok azt felelték: "Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe!" Pilátus ezt mondta: "Vigyétek el, és ítélkezzetek fölötte ti a saját törvényetek szerint!" A zsidók ezt válaszolták neki: "Nekünk senkit sem szabad megölnünk!" Így beteljesedett, amit Jézus arról mondott, hogy milyen halállal fog meghalni. Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: "Te vagy-e a zsidók királya?" Jézus így válaszolt: "Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?" Pilátus ezt felelte: "Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe. Mit tettél?" Ekkor Jézus így szólt: "Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való." Pilátus megkérdezte: "Tehát király vagy?" Jézus így felelt: "Te mondod, hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra!" Erre Pilátus azt mondta: "Mi az igazság?" E szavak után Pilátus újra kiment a zsidókhoz és ezt mondta nekik: "Én semmi vétket sem találok benne. Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak. Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?" De ők ismét kiáltozni kezdtek: "Ne ezt, hanem Barabást!" Barabás rabló volt. Ekkor Pilátus fogta Jézust, és megostoroztatta. Akatonák tövisből koszorút fontak, a fejére tették, és bíborszínű köntöst adtak rá. Azután eléje járultak, és így gúnyolták: "Üdvöz légy, zsidók királya!" És közben arcul verték. Pilátus ezután újra kiment, és így szólt hozzájuk: "Íme, elétek vezetem őt, hogy megtudjátok: nem találok benne semmi vétket." És kijött Jézus, töviskoronával, bíborruhában. Pilátus pedig így szólt: "Íme, az ember!" A főpapok és a szolgák, mihelyt meglátták őt, kiáltozni kezdtek: "Feszítsd meg! Feszítsd meg!" Pilátus azt mondta nekik: "Vigyétek, feszítsétek őt ti keresztre, mert én semmi vétket sem találok benne!" De a zsidók ezt felelték: "Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten fiává tette magát!" Amikor Pilátus meghallotta ezt, még jobban megijedt. Visszament a helytartóságra, és újra megkérdezte Jézust: "Honnan való vagy?" De Jézus nem válaszolt neki semmit. Erre Pilátus azt mondta neki: "Nem felelsz nekem? Talán nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy megfeszítselek, vagy arra, hogy elbocsássalak?" Erre Jézus azt mondta: "Semmi hatalmad sem volna fölöttem, ha onnan felülről nem kaptad volna. Ezért annak, aki engem a kezedbe adott, nagyobb a bűne." Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust. A zsidók azonban ezt kiáltozták: "Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja. Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak." E szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga pedig a bírói székbe ült a kövezett udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. A húsvéti készület napja volt, a hatodik óra körül. Így szólt a zsidókhoz: "Íme, a királyotok!" De azok így kiáltoztak: "El vele, el vele! Feszítsd meg!" Pilátus megkérdezte: "Keresztre feszíttessem a királyotokat?" A főpapok azonban ezt felelték: "Nincs királyunk, csak császárunk!" Erre kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék. Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára tétette. Ez volt ráírva: "A názáreti Jézus, a zsidók királya." A feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt felírva. A zsidó főpapok kérték Pilátust: "Ne azt írd: A zsidók királya hanem ahogy ő mondta: A zsidók királya vagyok". Pilátus azonban ezt válaszolta: "Amit írtam, megírtam." A katonák pedig, miután Jézust keresztre feszítették, fogták a ruháit, négyfelé osztották, mindegyik katonának egy részt. Azután a köntöse következett. A köntös varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így szóltak egymáshoz: "Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!" Így beteljesedett az Írás: "Szétosztották maguk között ruháimat, s a köntösömre sorsot vetettek." A katonák pontosan ezt tették. Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: "Asszony, íme, a te fiad!" Azután a tanítványhoz szólt: "Íme, a te anyád!" Attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány. Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: "Szomjazom." Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték, és a szájához emelték. Mikor Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: "Beteljesedett!" És fejét lehajtva kilehelte lelkét. A zsidók pedig, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre feszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a szombat ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és megtörték a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek. Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába. Ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja ő, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: "Csontot ne törjetek benne!" És ami az Írás más helyén áll: Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak." Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való élelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. El is ment, és levette Jézus testét. Eljött Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott mintegy száz font mirha- és áloékeveréket. Fogták Jézus testét, és fűszerekkel együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás temetni a zsidóknál. Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt oda temették Jézust. Jn 18,1-19,42

Nagycsütörtök

Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: "Uram, te akarod megmosni az én lábamat?" Jézus így felelt: "Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted". De Péter tiltakozott: "Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha." Jézus azt felelte: "Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám". Erre Péter így szólt: "Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!" Jézus azonban kijelentette: "Aki megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan." Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: "Nem vagytok mindnyájan tiszták." Miután megmosta lábukat, fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: "Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg." Jn 13,1-15

Gyümölcsoltó Boldogasszony

Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá és így szólt: "Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!" Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: "Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!" Mária ekkor megkérdezte az angyalt: "Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?" Az angyal ezt válaszolta neki: "A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen." Erre Mária így szólt: "Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!" Ezután az angyal eltávozott. Lk 1,26-38