Gyümölcsoltó Boldogasszony

Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá és így szólt: "Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!" Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: "Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!" Mária ekkor megkérdezte az angyalt: "Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?" Az angyal ezt válaszolta neki: "A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen." Erre Mária így szólt: "Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!" Ezután az angyal eltávozott. Lk 1,26-38

Kora tavasz Gödön

Véletlennapló 73.

1. Éppen az LMP-ről beszélünk otthon, amikor becsönget a párt akivistája kopogtatócéduláért.
2. U.D. színésznővel álmodom, másnap az újságosnál az előttem álló vevő egy képeslapot vesz, aminek U.D. van a címlapján.

Lajosforrás, 2010. március 14.

Véletlennapló 72.

1. A Manréza könyvtárában kezembe akad Thomas Merton Conjectures of a Guilty Bystander c. kötete. Alig fél órával később Henri Nouwen Idegen a paradicsomban című könyvét olvasom,aki utal az említett Merton műre.
2. Ugyanebben a Nouwen könyvben ma délelőtt szóba kerül egy amerikai, aki 1974-ben drótkötélen átegyensúlyozott a New-York-i ikertornyok között. Este bekapcsolom a Duna Tv-t, pár másodperc múlva egy holnapi dokumentumfilmet ajánlanak, ami ezt a történetet dolgozza fel.

Véletlennapló 71. + Manréza

Hesse Narziss és Goldmund című könyvét olvasom, a Manrézában a szobámban egy Aranyszájú Szent Jánosról szóló kötet vár a polcon.

Véletlennapló 70.

Egy Chopin mazurkát konferál be a műsorvezető az autórádióban, amikor épp a gödöllői Chopin zeneiskola mellett haldok el.

A mai Evangélium Lk 5,27-32

Amikor Jézus egyszer Kafarnaumban járt, meglátott egy Lévi nevű vámost, aki a vámnál ült. Megszólította őt: "Kövess engem!" A vámos erre fölkelt, és mindenét otthagyva, követte Jézust. Lévi azután Jézus tiszteletére nagy lakomát rendezett házában. Jézussal együtt sok vámos és más ember telepedett az asztalhoz. A farizeusok és az írástudók méltatlankodva fordultak a tanítványokhoz: "Hogyan lehet az, hogy ti a vámosokkal meg a bűnösökkel együtt esztek és isztok?" Jézus felelt meg nekik: "Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!" Lk 5,27-32

Caravaggio: Máté elhívása (Róma, Contarelli Kápolna)

Húshagyó kedden

Hamvas Béle: Egy csepp a kárhozatból
(részlet a Silentium című könyvből)

Fent a hegyen az erdei házban silentiumot és böjtöt készülök tartani. Este nyolckor könnyű vacsorát eszem. Az emésztés éjjel tizenkettőkor fejeződik be. A böjt kezdete. Az egész következő nap, harmadnap délután négyig. Összesen negyven óra. Böhme azt mondja: Ádám a paradicsomban negyven napig élt, Izrael negyven évig bolyongott. Jézus negyven napig volt a pusztában, Krisztus negyven óráig feküdt a sírban. Ezért választottam a negyvenet. Nem vagyok vallásos. Nekem az egész kell. De tudom, hogy az ember helyesen teszi, ha a vallással számol, mert minden emberi tudás között a legtöbb reális bölcsesség a vallásban van. A negyven óra alatt egyetlen hangos szót sem ejtek ki. Csendesen sétálok, testi munkát nem végzek, inkább az árnyékban ülök, olvasok, meditálok, ha szükségét érzem, imádkozom. A gyomor lázongó követelőzését időnkint enyhén citromos vízzel kell csillapítani. Reggel és este tetőtől talpig megmosdani. Napjában egyszer a beleket ki kell mosni. Ez az egész.
Nem kívántam vezekelni. Nem akartam magam valamiért megbüntetni. Semmiféle sanyargatás. Semmi szentimentalizmus. Mélyebb belátásra se szomjaztam. Az alvilág felkeltése, újabban tudatalattinak hívják, szólt egyszer Mesterem, nem ajánlatos. Ami a sötétben van, maradjon a sötétben. Hatalmas kéz takarta le, büntetlenül hozzá senki sem nyúlhat. Mesterem elbeszélte, hogy alvilágát fel akarta számolni. De már pusztán a szándéktól olyan válságba került, hogy ép elméjét is alig sikerült megmentenie.
A silentiumot és a böjtöt azért határoztam el, mert egyébként sem könnyű sorsom eddig legnehezebb esztendejének értelmét megtaláltam, és most ezzel az értelemmel szembe kívántam nézni. Ehhez kell a csend és a magány és a böjt és a mosdás, ez a vesztegzár, az élettempót lelassítani, ha lehet, megállítani, és így az értelem teljes felismerésére a lehetőséget megteremteni.Nem kívántam vezekelni. Nem akartam magam valamiért megbüntetni. Semmiféle sanyargatás. Semmi szentimentalizmus. Mélyebb belátásra se szomjaztam. Az alvilág felkeltése, újabban tudatalattinak hívják, szólt egyszer Mesterem, nem ajánlatos. Ami a sötétben van, maradjon a sötétben. Hatalmas kéz takarta le, büntetlenül hozzá senki sem nyúlhat. Mesterem elbeszélte, hogy alvilágát fel akarta számolni. De már pusztán a szándéktól olyan válságba került, hogy ép elméjét is alig sikerült megmentenie.
A silentiumot és a böjtöt azért határoztam el, mert egyébként sem könnyű sorsom eddig legnehezebb esztendejének értelmét megtaláltam, és most ezzel az értelemmel szembe kívántam nézni. Ehhez kell a csend és a magány és a böjt és a mosdás, ez a vesztegzár, az élettempót lelassítani, ha lehet, megállítani, és így az értelem teljes felismerésére a lehetőséget megteremteni.

Néhány Márai mondat

"Ezek a hosszú februári éjszakák, amikor a kihűlt szobában felébredünk a szél vinnyogására, dideregve ülünk fel az ágyban, meggyújtjuk a kislámpát, rágyújtunk, megnézzük az órát, - korábban virrad már, de nincs sok öröm benne, mert nappal is a tél odvában kucorgunk, betegségek, csőrepedések, füstölgő kályhák, elvégezetlen irodalmi, és reménytelen, kedvetlen emberi feladatok között, rongyokba és prémekbe bugyolálva -, lila körmeinkre lehelünk, s eszünkbe jut, hogy megint elmúlt egy farsang, az ablakon átkocogtat a hamvazó szerda jeges ujja, az öröm elillan és öregszünk." (...)
(A négy évszak: Február)

"Zsolt 50 Tour", Bécs 2010. február 6-7.

Csoóri Sándor 80 éves

Anyám szavai

Köszönjük neked, fiam, hogy hazajöttél,
mert mi már olyan öregek vagyunk,
mint fönt a padláson az a falióra
s a mutatónk már nagyon a temető felé mutat.
Szépszerén azt se tudjuk, csütörtök van-e, kedd-e?
Amikor jössz, az a mi vasárnapunk.

Apád még csak-csak, ide fut, oda fut,
de nekem már a kisajtóig is ménkű hosszú az út,
hányszor megemlegetem azt a körtefát,
amit a konyhaajtó elől fordított ki a bomba,
meg tudnék benne kapaszkodni, mint most a te karodba.
Talán, ha bottal járnék! No még csak az hiányzik!
Fogom inkább a söprűt, azzal botozgatok el
a ház végéig, a kapuszájig, minthogyha dolgom volna.

Csak várni ne kéne soha! Várni levélre, híradásra.
Ha kisiklik egy vonat, nem alszom éjjeleket –
A múltkor is, amikor Amerikába mentél,
a szemem belülről kisebesedett:
eljutsz-e? visszajutsz-e? ülsz-e még ide mellém?
mert nekem minden távolság: tenger és tüskebokor
és minden repülő lezuhan, melyen te utazol.

Mondom is a doktornak: doktor úr, hogyan lehet,
hogy én már a fölröppenő madártól is megijedek?
és annyi havat álmodok össze-vissza: hókazlat, hóhegyet
és mindegyik mögül a fiamat hallom – igen, a köhögésedet,
de fekete puskacsövek és messzelátók figyelik lépteimet.

Talán, ha én is kelek-forgok a világban amerre te,
nem féltelek a kilengő, magas házaktól
s a krokodilusos tavaktól se,
a mosolygó, késes emberektől, akik bankot rabolnak
vagy csak játszanak,
álarc van rajtuk, mint a szüretibálos ördögökön
s bohócos nagykalap,
de ki szegény: akkor is fél, amikor nevethetne, amikor örül,
ki van az én szívem is verve, hét vassal körös-körül

Török Ferenc: Overnight

http://www.overnight.hu/

Szép új brókervilág... "Jó helyen vagyunk?"

Krétakör Bázis - DVD premier

Dr. Buda Béla gondolatai az antidepresszánsokról

"Az elmúlt közel ötven évben, amióta a pályán működöm, megéltem az antidepresszánsok történetét. Ez páratlan sikertörténetként jelentkezett az utóbbi negyedszázadban a modern média teljes részvételével. Nemcsak a gyógyeredmények mutatkoztak igen nagynak, a mellékhatások csekélynek (az egyre újabb készítmények megjelenésével párhuzamosan mind csekélyebbnek és leküzdhetőnek), hanem az antidepresszánsokból valamiféle elixír lett, valamiféle „szóma”, a „Prozac-korszak” embere a szerek révén a „jobbnál is jobban” (better than well) érezheti magát. A depresszió meghatározása kitágult, egyfajta „kisgömböc” lett, amely minden kórképet lassanként magába foglalt. Emiatt azután az epidemiológiai felmérések egyre sötétebb képet festettek a depresszió gyakoriságáról és társadalmi költségeiről. A nagyfokú hatékonyság valóságos dogma lett, és a mainstream szakirodalom, de különösen a konferenciák előadói és a továbbképzések ezt igen agresszív marketing formájában adták elő. A gyakorló pszichiáterek kénytelen voltak e szereket használni, motiválták is őket erre, és csak bizalmas körben mondták kételyeiket, sikertelenségeiket e szerekkel. Mindenkinek feltűnhetett az óriási gazdasági érdekeltség, és a szer mögött álló szakmai vezetők involváltsága. Senki sem merte mondani, hogy a „király meztelen”. A nyilvánvalóan eltúlzott hatékonysággal szemben megjelentek kritikai közlemények, de ezek kiszorultak a főáramból, és aki kételyt vetett fel, az a szakma perifériájára került, mint tudatlan, felkészületlen, rosszabb esetben mint antipszichiáter vagy szcientológus. Minden tudományos kritikában az áll a fókuszban, hogy az antidepresszánsok nem fejtenek ki nagyobb terápiás effektust, mint az aktív placebók (megfelelő kontrollcsoportokban alkalmazva)."
http://elitmed.hu/ilam/hirvilag/antidepresszansok_hatekonysaga_szubjektiv_szempont_5314/

Márai: Füves könyv 86.

Jézusról és az egyedüllétről

Minden ember, akit Isten szerepre jelöl ki, magányos. Jézus leszólt a keresztről anyjának,
mint aki elutasít minden emberi együttérzést. A Szentírás legfélelmesebb szava
ez. És Jézus mondotta, hogy aki őt követi, elhagyja családját, elhagy mindenkit. A
szerepre kijelölt ember soha nem követel kevesebbet önmagától és követőitől. Nem
lehet megváltani a világot, s közben legjobb férjnek, fiúnak és atyának maradni, négy
gyerekkel, hitvessel, kanárival és öregségi járulékkal. A szerep mindig teljes magányt,
kietlen egyedüllétet, könyörtelen, csaknem embertelen magatartást követel.
Minden ember, aki vállalja az emberek ügyét, kénytelen vállalni ezt a magányt és
embertelenséget is. Aki ezt nem vállalja, kókler; még akkor is az, ha megfeszítik.

Greenaway: Nightwatching DVD

http://www.petergreenaway.info/content/view/124/1/
Vajon miért nem látott fantáziát egyetlen hazai moziforgalmazó sem ebben a lenyűgöző filmben?

Létrontók 5.

Őszintén szólva én azt nem értem, hogy a magyar kereskedelmi rádiózás egyik legnagyobb talányának is tekinthető Bumeráng hogy az istenben tudott különösebb megújulás nélkül fennmaradni 1999 óta, arról nem is beszélve, hogy egy ilyen színvonaltalan és tulajdonképpen prosztó műsor mitől lesz egy ország leghallgatottabb reggeli szórakozása.
Érthetetlen, hogy míg Nagy-Britanniában a BBC One-t hallgatják legtöbben, nálunk két, különösebben nem is vicces, és nem is érdekes pali infantilis, idétlen és idióta poénjain csügg kétmillió magyar, mint valami tejjel-mézzel csöpögő csöcsön, és hívja a két fickót Istennek, és tartja őket családtagnak.
http://comment.blog.hu/2010/01/21/nyolc_radios_allasaba_kerult_a_bumerang

Egy Tóth Árpád vers

ÚJ TAVASZIG VAGY A HALÁLIG

Új-Tátrafüred

Most, hogy megint útfélre estem,
Eltünődöm e téli esten,
Mi volt az élet, uramisten?

Mi volt? ez volt: sok fénytelenség,
Fakó robot és kénytelenség,
Száz bús határ reménytelenség.

Borult egek kevés azúrral,
Koldus pajtásság pár nagy úrral,
Pár ájult nóta, tépett húrral.

Egy-két vad mámor nyoszolyája,
Egy-két asszony jó, meleg szája; -V
olt, nincs. Csöndes a szívem tája.

Most itt ülök, roppant hegyek közt,
Betegen a többi beteg közt,
Múltnak háttal, halállal szemközt.

Lesz-e máskép? várjam? ne várjam?
Lassan szétszéled a homályban
Bitang jószágom, kedvem, vágyam.

Nyomukban, mint fekete bundás,
Begyűrt süvegű öreg kondás,
Hallgatva ballag a lemondás.

S mégis, a csönd-paplanú télben,
Nagy nyugalom évadját élem -
Érzem, az Isten gondol vélem.

Mint a bokrok setét bogyókkal,
A hó alatt zamatozókkal,
Megrakva szívem hűvös jókkal.

Hogy mire jókkal, majd megválik,
Mire a hó gyapja lemállik,
Új tavaszig vagy a halálig.

Fekszem megadva, békén, resten,
S néz rám, át a végtelen esten,
Tűnődve sorsomon, az Isten.

Kilenc józan év