
2008. október 7., kedd
2008. október 6., hétfő
Véletlennapló 19.
Este éppen az elszakadt fűzőt cserélem a cipőmben, amikor a tévében - A nemzet aranya c. örökbecsű alkotásban - elhangzik az a mondat, hogy "elszakadt a cipőfűzőm".
:-)
:-)
Márai: Füves könyv 53.
Az elszámolásról
Egy napon mindenről el kell számolni. De mindenről. Ez elkerülhetetlen. S akárhogyan
odázod: amiben hibáztál, amivel adós vagy, amihez gyáva voltál, amiben bűnös
vagy, mindezért számot adsz egy napon. Ezért erősítsd mindegyre lelkedet: mert nem
vagy te bűntelen. S ha máglyára visznek, tudjad: ártatlan is vagyok, de bűnös is vagyok.
S számolj el önként, elébb, mint követelik: bölcsen cselekszel így, s az emberek
is jobban megbecsülnek, ha ezt teszed. Ne halogasd az elszámolást. Mit is remélhetsz?
Ember vagy, tehát bűnös vagy.
Egy napon mindenről el kell számolni. De mindenről. Ez elkerülhetetlen. S akárhogyan
odázod: amiben hibáztál, amivel adós vagy, amihez gyáva voltál, amiben bűnös
vagy, mindezért számot adsz egy napon. Ezért erősítsd mindegyre lelkedet: mert nem
vagy te bűntelen. S ha máglyára visznek, tudjad: ártatlan is vagyok, de bűnös is vagyok.
S számolj el önként, elébb, mint követelik: bölcsen cselekszel így, s az emberek
is jobban megbecsülnek, ha ezt teszed. Ne halogasd az elszámolást. Mit is remélhetsz?
Ember vagy, tehát bűnös vagy.
2008. október 5., vasárnap
2008. október 4., szombat
Márai Füves könyv 55.
Az emberi anyagról
Ötezer éve, tízezer éve nem változott az emberi anyag. Csak a jelmezek változtak, az
együttélés rendszerei és feltételei. Az, ami az ember – a lélek és a jellem –, nem vál-
tozott. Ur városában, Babilonban ugyanazok az emberek éltek, mint ma Budapesten:
s lelkükben ugyanúgy érzékelték a világot és pontosan úgy feleltek a világra. Csak
éppen – műszerek nélkül – közelebb voltak a világ titkaihoz, az időhöz, a csillagok-
hoz, a természet jelbeszédéhez. Hallásuk finomabb volt, látásuk – távcső nélkül is –
élesebb, érzékelőbb, sejtőbb, megragadóbb. Az emberi anyag nem változott, de az
ember – hála néhány lángésznek és műszernek – vakabb és süketebb a civilizációban,
mint volt az emberi idők elején. Tunyább és bambább. Értesültebb és ugyanakkor
tudatlanabb. Azt hiszi, gombnyomásra igazgatja a világegyetemet. Ez az óriási szer-
kezet, a civilizáció, száműzte az embert a világ nagy, titkos, bensőséges közösségé-
ből.
Ötezer éve, tízezer éve nem változott az emberi anyag. Csak a jelmezek változtak, az
együttélés rendszerei és feltételei. Az, ami az ember – a lélek és a jellem –, nem vál-
tozott. Ur városában, Babilonban ugyanazok az emberek éltek, mint ma Budapesten:
s lelkükben ugyanúgy érzékelték a világot és pontosan úgy feleltek a világra. Csak
éppen – műszerek nélkül – közelebb voltak a világ titkaihoz, az időhöz, a csillagok-
hoz, a természet jelbeszédéhez. Hallásuk finomabb volt, látásuk – távcső nélkül is –
élesebb, érzékelőbb, sejtőbb, megragadóbb. Az emberi anyag nem változott, de az
ember – hála néhány lángésznek és műszernek – vakabb és süketebb a civilizációban,
mint volt az emberi idők elején. Tunyább és bambább. Értesültebb és ugyanakkor
tudatlanabb. Azt hiszi, gombnyomásra igazgatja a világegyetemet. Ez az óriási szer-
kezet, a civilizáció, száműzte az embert a világ nagy, titkos, bensőséges közösségé-
ből.
2008. október 3., péntek
Véletlennapló 19.
Tegnap Komlóra indulás előtt elrágtam egy fél sárgarépát. Az autóban Márai Füves könyvét hallgatom cd-ről, a harmadikként elhangzó rész címe: A sárgarépáról.
:-)
:-)
2008. szeptember 29., hétfő
Weöres A teljesség felé
A halálról
Az ember kétféleképpen mentesülhet egyéniségétől: vagy alája-süllyed, vagy föléje-emelkedik.
Vannak emberek, kik úgy belemosódnak a tömeg-lélek alaktalanságába, vagy valamely züllöttség értelem-alatti áramába, hogy teljesen feloldódnak benne, eltompulnak és külön-létük csak látszat. És haláluk már csak e látszatnak halála: testük felbomlásával a külön-létük utolsó jele is megszűnik, végképp beleolvadnak a sötét, ragacsos áradatokra. Ez a kárhozat.
És vannak, akik egyéniségük fölé emelkedve, igazi lényükké a személytelen, örök mértéket teszik; halálukban úgy omlik le róluk a különlét, mint egy börtönfal és átömlenek időbeli, zárt életükből az időtlen, határtalan teljességbe. Ez az üdvösség.
Legtöbb ember a haláláig őrzi egyéniségét. Tervei, körülményei, apró kedvtelései jelentik részére az élet értelmét s haldoklás perceiben feltáruló időtlen végtelenségtől, az üdvösségtől éppúgy visszariad, mint az elfoszló tudat alól feltörő homályos vonzástól, a kárhozattól; egyikben sincs érzés, értelem, változás, tagoltság, melyek az ő kedvteléseihez szükségesek; szétmálló ösztöne az élet végső roncsába kapaszkodik, s ez már nem nyújt menedéket.
Az élet, változás, idő kicsúszik alóla, a változatlan örökléttöl iszonyodva elhúzódik: dermedt állapotba kerül, melyből az élet tagoltsága és a lét teljessége egyformán hiányzik. Meghalás utáni sorsa kis-részben attól függ, hogy miképpen emlékeznek rá, imádkoznak-e érte, földi és nem-földi jószándékok segítik-e; főképpen pedig attól, hogy volt-e az életében valamely egyén-fölötti, általános erény, mely nem a személyiséghez, hanem az alkat mélyén rejlő örök mértékhez tartozik, a személyiség elpusztulásával nem pusztul el és őt támogatni bírja. Ez a tisztítótűz.
Az ember kétféleképpen mentesülhet egyéniségétől: vagy alája-süllyed, vagy föléje-emelkedik.
Vannak emberek, kik úgy belemosódnak a tömeg-lélek alaktalanságába, vagy valamely züllöttség értelem-alatti áramába, hogy teljesen feloldódnak benne, eltompulnak és külön-létük csak látszat. És haláluk már csak e látszatnak halála: testük felbomlásával a külön-létük utolsó jele is megszűnik, végképp beleolvadnak a sötét, ragacsos áradatokra. Ez a kárhozat.
És vannak, akik egyéniségük fölé emelkedve, igazi lényükké a személytelen, örök mértéket teszik; halálukban úgy omlik le róluk a különlét, mint egy börtönfal és átömlenek időbeli, zárt életükből az időtlen, határtalan teljességbe. Ez az üdvösség.
Legtöbb ember a haláláig őrzi egyéniségét. Tervei, körülményei, apró kedvtelései jelentik részére az élet értelmét s haldoklás perceiben feltáruló időtlen végtelenségtől, az üdvösségtől éppúgy visszariad, mint az elfoszló tudat alól feltörő homályos vonzástól, a kárhozattól; egyikben sincs érzés, értelem, változás, tagoltság, melyek az ő kedvteléseihez szükségesek; szétmálló ösztöne az élet végső roncsába kapaszkodik, s ez már nem nyújt menedéket.
Az élet, változás, idő kicsúszik alóla, a változatlan örökléttöl iszonyodva elhúzódik: dermedt állapotba kerül, melyből az élet tagoltsága és a lét teljessége egyformán hiányzik. Meghalás utáni sorsa kis-részben attól függ, hogy miképpen emlékeznek rá, imádkoznak-e érte, földi és nem-földi jószándékok segítik-e; főképpen pedig attól, hogy volt-e az életében valamely egyén-fölötti, általános erény, mely nem a személyiséghez, hanem az alkat mélyén rejlő örök mértékhez tartozik, a személyiség elpusztulásával nem pusztul el és őt támogatni bírja. Ez a tisztítótűz.
Véletlennapló 18.
Tegnap este Kerényi Lajos atya a prédikációban a Korán és a Biblia eltérő eredetéről beszélt. Ma ugyanez előkerül Henri Boulad SJ előadásában a Sapientia Főiskolán.
www.szentkeresztplebania.hu
www.parbeszed.hu
www.sapientia.hu
www.szentkeresztplebania.hu
www.parbeszed.hu
www.sapientia.hu
Préd 3,1-11
"Mindennek megvan a maga órája, és az ég alatt minden dolog elmúlik a maga idejében. Ideje van a születésnek és ideje a halálnak, ideje az ültetésnek és ideje a kiszakításnak. Ideje van az ölésnek és ideje a gyógyításnak, ideje a lebontásnak, és ideje az építésnek. Ideje van a sírásnak, és ideje a nevetésnek, ideje a gyásznak, és ideje a táncnak. Ideje van a kő szétdobálásának, és ideje a kő összeszedésének, ideje az ölelkezésnek, és ideje az ölelkezéstől való tartózkodásnak. Ideje van a keresésnek, és ideje az elveszítésnek, ideje a megőrzésnek, és ideje az eldobásnak. Ideje van az eltépésnek, és ideje a összevarrásnak, ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak. Ideje van a szeretetnek, és ideje a gyűlölködésnek, ideje a háborúnak, és ideje a békének. Mi haszna van az embernek a fáradságából? Néztem azt a vesződséget, amelyet Isten az emberek fiainak adott, hogy azzal bajlódjanak. Mindent úgy alkotott, hogy helyes legyen a maga idejében. A jövőt is beléjük helyezte. Csakhogy az ember nem tudja kifürkészni Isten művét, amelyet létrehoz kezdettől fogva mindvégig. "
Sergi Belbel Mobil
2008. szeptember 26., péntek
Egy Kosztolányi vers
Ó ifjuság, ha hozzátok megyek
Ó ifjuság, ha hozzátok megyek,
sötét közönybe takarom a gőgöm,
s egy sarokba mélyen eltünődöm,
hogy vannak völgyek és vannak hegyek.
Az arcotok oly biztosan ragyog,
a hajatok nő burjánozva sűrűn.
Én a küszöbön lehúzom a gyűrűm,
hogy ne lássátok, mily szegény vagyok.
Mert gyűrű, lánc, pénz, óra már a kincsem,
a nagyvilágon más számomra nincsen,
a gazdag föld bőséges útjain.
Hadd üljek itt, én, koldus és tapasztalt
öreg apa, nem zavarom az asztalt.
Erős öcséim, szent-szent fiaim.
Ó ifjuság, ha hozzátok megyek,
sötét közönybe takarom a gőgöm,
s egy sarokba mélyen eltünődöm,
hogy vannak völgyek és vannak hegyek.
Az arcotok oly biztosan ragyog,
a hajatok nő burjánozva sűrűn.
Én a küszöbön lehúzom a gyűrűm,
hogy ne lássátok, mily szegény vagyok.
Mert gyűrű, lánc, pénz, óra már a kincsem,
a nagyvilágon más számomra nincsen,
a gazdag föld bőséges útjain.
Hadd üljek itt, én, koldus és tapasztalt
öreg apa, nem zavarom az asztalt.
Erős öcséim, szent-szent fiaim.
2008. szeptember 23., kedd
2008. szeptember 22., hétfő
2008. szeptember 19., péntek
2008. szeptember 16., kedd
Egy Ady vers
Párisban járt az ősz
Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.
Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.
Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.
Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.
Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.
Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.
Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.
Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.
2008. szeptember 15., hétfő
Egy Jung idézet
"Mindig is nagy és meglepő felfedezés, hogy az, amit nagy nehezen elért csúcsnak tartunk, az a valóságban egy hosszú lépcsőnek csupán az első foka."
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
