2012. március 14., szerda
Józanok csendje - Stúdió K
2012. március 10., szombat
Külföldi filmkurzus 45. Kim Ki-duk: Az irgalmas lány (2004)
A mai Evangélium Lk 15,1-3.11-32

Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt.
A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba állbűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő
példabeszédet mondta nekik:
„Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához:
Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük
vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment
egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor
mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is
nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az
kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna
gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába
szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én
meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám,
vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy
fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be. Azonnal útra is kelt, és
visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a
szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú
megszólalt: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem
vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.” Az atya odaszólt a szolgáknak:
„Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az
ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le.
Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és
megkerült.” Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a
házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és
megkérdezte: Mi történt? Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt
borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az
idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött és
kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve
szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még
egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most
pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött,
hizlalt borjút vágattál le neki.
Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De
most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és
most életre kelt, elveszett és újra megkerült.”
Lk 15,1-3.11-32
2012. március 9., péntek
Külföldi filmkurzus 44. Jarmusch: Hervadó virágok (2005)
2012. március 4., vasárnap
Egy Hamvas gondolat
"A költő mámora az élet természetes állapota? Igen. A szerelem szenvedélye az élet természetes állapota? Igen. Az enthuziazmus az élet természetes állapota? Igen. Miért? Mert a létezés logikája paradox. A bolond bölcs? A bölcs bolond? Igen. Milyen kár, hogy a bolond egy okos szót sem mondhat, mikor az okosak olyan bolondok. Nincs okosabb lény, mint a bolond. Az élet normál állapota az őrület. A kristály örvénylik. Tulajdonképpen csak az beszél helyesen, aki félrebeszél. Ezért van, hogy akit a hatalmi ösztön elkap és az életre veti magát, az egészet elveszti. S ezért van, hogy aki leül az országút szélére és szundikál, az egészet megnyeri. Csak akkor kezdődik az élet, ha az ember nem tudja, mi lesz. "
Arlequin
2012. március 3., szombat
Külföldi filmkurzus 43. Kim Ki-duk: Az íj (2005)
2012. március 2., péntek
Márai Sándor: Négy évszak - Március (részlet)
Március külön évszak, semmi köze a télhez, tavaszhoz. Külön világítása van. Még nincs növénye, csak a hóvirág, ez a minta érték nélkül.Már nincs bál, még nincs uszoda. Még fűtünk, de már felöltjük délelőtt az átmeneti kabátot. Ez még nem a szerelem hónapja, mint a május, s már nem a szövődmények hónapja, mint a február. Nincs külön dallama, nincs nagy tétele. Ez a közzene. Észreveszem, hogy néhány napja másként ébredek. Ilyesmit gondolok félálomban: mégis! Vagy: fel kell hívni! Vagy: hátha, megpróbálom! Egy hét előtt még komoran hittem benne, hogy legokosabb, ha átadom magam végzetemnek, nem hívom fel, nem próbálom meg, belenyugszom. Közben történt valami. A külső világban még nincs nyoma. A természet, titkos műhelyeiben, még dolgozik új alkotásain, nem árulja el titkait, világraszóló újdonságait. A díszletek még téliek. Csak a fény más, mely a kopott díszletekre hull. Szemem dörzsölöm, dideregve nézek körül, boldogan ásítok, ezt gondolom: Isten neki, még egyszer! Csak színe van és illata. Ez még nem a virágok parfümje, nem is az a meleg, állati földszag, amely néhány hét múlva, nedves erjedéssel, fehér és bódító gőzökkel fejfájást okoz és őrültségekre késztet. Kis, üde illat ez, olyan, mintha szellőztetnének.
Williams: Vágyvillamos - Radnóti, Zsótér
2012. március 1., csütörtök
2012. február 29., szerda
Egy Hamvas gondolat
"A modern civilizáció gépszövevénye remekül működik, amíg jó idő van. Mihelyt aszály áll be, vagy árvíz van, sokat esik az eső, vagy a hó, kitűnik, hogy az egész elképzelhetetlenül labilis. Inogni kezd, és nem egyik vagy másik részletében, inogni kezd az egész. Az államintézmény is csak jó idő esetén működik. Mihelyt szociális zavar, elégedetlenség, bizalmatlanság lép fel, válságba kerül. Az egész civilizáció normálidőben jó. Nem számol azonban a mutációkkal, és a katasztrófákkal.” (Silentium)
2012. február 26., vasárnap
Charles Lloyd Sky Trio - MUPA
Ibsen: Peer Gynt - Örkény Színház nyílt próba - Ascher
Véletlennapló 110.
A Csütörtöki beszélgetések második alkalma a véletlenekről, koincidenciákról, isteni beavatkozásokról szólt. Tegnap este a MUPA könyvesboltjában kézbe veszek egy Fluxusról szóló tanulmánykötetet, ami a "Véletlen szerepe a fluxusban" című fejezetnél nyílik ki. :-)
2012. február 25., szombat
2012. február 24., péntek
Versek szódával - Tóth Krisztina BK Shure
2012. február 22., szerda
2012. február 21., kedd
Véletlennapló 109.
A szombaton látott "Út a vadonba" című filmben megemlítik Joni Mitchell énekesnőt, a tegnapi olvasmányomban (Kabat-Zinn) szintén előkerül a név. :-)
2012. február 19., vasárnap
Külföldi filmkurzus 42. Penn: Út a vadonba (2007)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)












