Élőlánc Magyarországért Vitairat 2010 (részlet)

(...) A természeti források kizsákmányolására alapozott „fejlődés”
nem teremtett jólétet, éppen ellenkezőleg: az élet minőségének
romlásával járt, társadalmi feszültségekhez vezetett, és végzetes
módon aláásta a jövő nemzedékek életlehetőségeit. A
csillapíthatatlan energiaéhség miatt várható energiaszűkösség,
a gazdasági-pénzügyi-költségvetési és még ki tudja hányféle válság
mind ugyanannak a jelenségnek más-más arca: civilizációnk válságáé.
Mintha mit sem látnánk ebből - a megoldásokat továbbra is a
gazdaság vagy a virtuális pénzügyi szektor felpörgetésétől várjuk,
holott a problémák oka éppen a gazdasági növekedésbe vetett
vakhit. Környezeti, gazdasági, társadalmi problémáink csupán
tünetei annak, hogy intézményeink nem képesek választ adni az
emberi élet kereteit átformáló, történelmi léptékű változásokra.
Ennek a változásnak a lelkekben kell elkezdődnie - csak így lehet
reményünk, hogy megőrizzük természeti és kulturális örökségünk
maradékát.

M6 - Aminek kb húsz éve kellett volna elkészülnie...

Weöres A kétfejű fenevad Katona

Weöres darabja és költői szövege valóban remekműgyanús, de fel nem foghatom miért kell egy hetvenes évekbeli kultúrházban játszatni... A Katona színészei persze akkor is kíválóak, ha Máté Gábor rendezői "koncepciója" ezúttal gyengécskének tűnik.

Hamvas 47.

Szeretet az, amikor valakinek létnehézségeit magamra veszem, hogy annak életét szebbé tegyem. Miért? Mert szeretem. A szeretet nem hisztéria, nem a dédelgető érzelgésnek és a bestialitásnak az a vegyülete, ami La Rochefoucauld önzése. Az önszeretet nem önzés. Az önzés az embernek önmagára való életéhsége. Tudomásul kell vennünk, hogy nem önszeretetben élünk, hanem életéhségben élünk.
Erich Fromm a szabadságtól való rettegésről írott könyvében a gondolatot példás világossággal fejti fel. Az önzés nem önszeretet, mondja. Az önzés a csillapíthatatlan sóvárság egy neme, az önző csak önmagával tud foglalkozni, attól való félelmében, hogy nem kap eleget, és valamit elszalaszt, irigységgel átitatva mindenki iránt, akinek több jut. Ezért az önzőből hiányzik a biztos öntudat alapja, az önérzet. Csak rajong önmagáért, csak kényezteti önmagát, el van bűvölve önmagától. Nárcizmus? Talán igen. Mindenesetre a szeretet hiánya. A modern európai ebben az énsóvárságban és önelragadtatásban él, amelynek egyetlen élve önmagát kifosztani és lenyelni.

Zirc-Bakonybél--Csesznek-Pannonhalma 2010 Húsvét

Nagypéntek

Abban az időben Jézus kiment tanítványaival a Kedron völgyén túlra, ahol egy kert volt, s bement oda tanítványaival. Ezt a helyet ismerte Júdás is, aki őt elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival. Júdás kapott egy csapat katonát, valamint a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, és kiment velük oda lámpákkal, fáklyákkal, fegyverekkel fölszerelkezve. Jézus tudott mindent, ami rá várt. Eléjük ment tehát és megkérdezte tőlük: "Kit kerestek?" Azok ezt válaszolták: "A názáreti Jézust." Jézus erre így szólt: "Én vagyok." Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. Mikor azt mondta nekik: "Én vagyok", meghátráltak és a földre estek. Ezért újra megkérdezte tőlük: "Kit kerestek?" Azok ezt válaszolták: "A názáreti Jézust." Erre Jézus így szólt: "Megmondtam már, hogy én vagyok. Ha tehát engem kerestek, engedjétek el ezeket!" Így beteljesedett, amit korábban megmondott: "Senkit sem veszítettem el azok közül, akiket nekem adtál." Simon Péternél volt egy kard. Kirántotta, és a főpap szolgájára sújtott vele: levágta a jobb fülét. A szolgának Malkusz volt a neve. De Jézus rászólt Péterre: "Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki talán a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?" Ekkor a csapat, az ezredes és a zsidó szolgák elfogták Jézust, és megkötözték. Először Annáshoz vezették, mert ő apósa volt Kaifásnak, aki abban az évben főpap volt. Ő adta a zsidóknak azt a tanácsot, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért. Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, ezért bemehetett Jézussal a főpap udvarába, Péter meg kint várakozott a kapu előtt. A másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, visszajött, szólt a kapuban őrködő lánynak, és bevitte Pétert. A kaput őrző szolgáló közben megjegyezte: "Talán te is ennek az embernek a tanítványai közül vagy?" Ő azt felelte: "Nem vagyok!" Mivel hideg volt, a szolgák és a fegyveresek tüzet raktak, hogy fölmelegedjenek. Péter is köztük álldogált, és melegedett. A főpap eközben tanítványai és tanítása felől faggatta Jézust. Jézus ezt válaszolta neki: "Én a világhoz nyíltan beszéltem. Mindig a zsinagógákban és a templomban tanítottam, ahova minden zsidónak bejárása van. Titokban nem mondtam semmit. Miért kérdezel hát engem? Kérdezd azokat, akik hallották, amit beszéltem. Íme, ők tudják, hogy miket mondtam!" E szavakra az egyik ott álló szolga arcul ütötte Jézust, és így szólt: "Így felelsz a főpapnak?" Jézus ezt mondta neki: "Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha viszont jól, akkor miért ütsz engem?" Ekkor Annás megkötözve elküldte őt Kaifás főpaphoz. Simon Péter még mindig ott állt, és melegedett. Újra megkérdezték tőle: "Talán te is az ő tanítványai közül vagy?" Ő így felelt: "Nem vagyok!" A főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét, megjegyezte: "Nem téged láttalak én a kertben ővele?" De Péter ismét tagadta; és ekkor mindjárt megszólalt a kakas. Kaifástól tehát elvezették Jézust a helytartóságra. Kora reggel volt. A zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és elkölthessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és megkérdezte: "Mivel vádoljátok ezt az embert?" Azok azt felelték: "Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe!" Pilátus ezt mondta: "Vigyétek el, és ítélkezzetek fölötte ti a saját törvényetek szerint!" A zsidók ezt válaszolták neki: "Nekünk senkit sem szabad megölnünk!" Így beteljesedett, amit Jézus arról mondott, hogy milyen halállal fog meghalni. Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: "Te vagy-e a zsidók királya?" Jézus így válaszolt: "Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?" Pilátus ezt felelte: "Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe. Mit tettél?" Ekkor Jézus így szólt: "Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való." Pilátus megkérdezte: "Tehát király vagy?" Jézus így felelt: "Te mondod, hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra!" Erre Pilátus azt mondta: "Mi az igazság?" E szavak után Pilátus újra kiment a zsidókhoz és ezt mondta nekik: "Én semmi vétket sem találok benne. Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak. Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?" De ők ismét kiáltozni kezdtek: "Ne ezt, hanem Barabást!" Barabás rabló volt. Ekkor Pilátus fogta Jézust, és megostoroztatta. Akatonák tövisből koszorút fontak, a fejére tették, és bíborszínű köntöst adtak rá. Azután eléje járultak, és így gúnyolták: "Üdvöz légy, zsidók királya!" És közben arcul verték. Pilátus ezután újra kiment, és így szólt hozzájuk: "Íme, elétek vezetem őt, hogy megtudjátok: nem találok benne semmi vétket." És kijött Jézus, töviskoronával, bíborruhában. Pilátus pedig így szólt: "Íme, az ember!" A főpapok és a szolgák, mihelyt meglátták őt, kiáltozni kezdtek: "Feszítsd meg! Feszítsd meg!" Pilátus azt mondta nekik: "Vigyétek, feszítsétek őt ti keresztre, mert én semmi vétket sem találok benne!" De a zsidók ezt felelték: "Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten fiává tette magát!" Amikor Pilátus meghallotta ezt, még jobban megijedt. Visszament a helytartóságra, és újra megkérdezte Jézust: "Honnan való vagy?" De Jézus nem válaszolt neki semmit. Erre Pilátus azt mondta neki: "Nem felelsz nekem? Talán nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy megfeszítselek, vagy arra, hogy elbocsássalak?" Erre Jézus azt mondta: "Semmi hatalmad sem volna fölöttem, ha onnan felülről nem kaptad volna. Ezért annak, aki engem a kezedbe adott, nagyobb a bűne." Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust. A zsidók azonban ezt kiáltozták: "Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja. Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak." E szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga pedig a bírói székbe ült a kövezett udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. A húsvéti készület napja volt, a hatodik óra körül. Így szólt a zsidókhoz: "Íme, a királyotok!" De azok így kiáltoztak: "El vele, el vele! Feszítsd meg!" Pilátus megkérdezte: "Keresztre feszíttessem a királyotokat?" A főpapok azonban ezt felelték: "Nincs királyunk, csak császárunk!" Erre kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék. Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára tétette. Ez volt ráírva: "A názáreti Jézus, a zsidók királya." A feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt felírva. A zsidó főpapok kérték Pilátust: "Ne azt írd: A zsidók királya hanem ahogy ő mondta: A zsidók királya vagyok". Pilátus azonban ezt válaszolta: "Amit írtam, megírtam." A katonák pedig, miután Jézust keresztre feszítették, fogták a ruháit, négyfelé osztották, mindegyik katonának egy részt. Azután a köntöse következett. A köntös varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így szóltak egymáshoz: "Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!" Így beteljesedett az Írás: "Szétosztották maguk között ruháimat, s a köntösömre sorsot vetettek." A katonák pontosan ezt tették. Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: "Asszony, íme, a te fiad!" Azután a tanítványhoz szólt: "Íme, a te anyád!" Attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány. Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: "Szomjazom." Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték, és a szájához emelték. Mikor Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: "Beteljesedett!" És fejét lehajtva kilehelte lelkét. A zsidók pedig, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre feszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a szombat ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és megtörték a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek. Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába. Ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja ő, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: "Csontot ne törjetek benne!" És ami az Írás más helyén áll: Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak." Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való élelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. El is ment, és levette Jézus testét. Eljött Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott mintegy száz font mirha- és áloékeveréket. Fogták Jézus testét, és fűszerekkel együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás temetni a zsidóknál. Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt oda temették Jézust. Jn 18,1-19,42

Nagycsütörtök

Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: "Uram, te akarod megmosni az én lábamat?" Jézus így felelt: "Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted". De Péter tiltakozott: "Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha." Jézus azt felelte: "Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám". Erre Péter így szólt: "Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!" Jézus azonban kijelentette: "Aki megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan." Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: "Nem vagytok mindnyájan tiszták." Miután megmosta lábukat, fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: "Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg." Jn 13,1-15

Egy Pilinszky vers - Húsvét előtt

Pilinszky János: Harmadnapon

És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek.
És szél támad.
És fölzeng a világ.

Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszünhetett dobogni szive –
armadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.

Mozart A varázsfuvola -Vígszínház

Számos elemében meglepően bátor, ám összességében hullámzó színvonalú matinét láttam, sok zavaró mozzanattal.

Gyümölcsoltó Boldogasszony

Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá és így szólt: "Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!" Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: "Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!" Mária ekkor megkérdezte az angyalt: "Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?" Az angyal ezt válaszolta neki: "A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen." Erre Mária így szólt: "Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!" Ezután az angyal eltávozott. Lk 1,26-38

Kora tavasz Gödön

Véletlennapló 73.

1. Éppen az LMP-ről beszélünk otthon, amikor becsönget a párt akivistája kopogtatócéduláért.
2. U.D. színésznővel álmodom, másnap az újságosnál az előttem álló vevő egy képeslapot vesz, aminek U.D. van a címlapján.

Lajosforrás, 2010. március 14.

Véletlennapló 72.

1. A Manréza könyvtárában kezembe akad Thomas Merton Conjectures of a Guilty Bystander c. kötete. Alig fél órával később Henri Nouwen Idegen a paradicsomban című könyvét olvasom,aki utal az említett Merton műre.
2. Ugyanebben a Nouwen könyvben ma délelőtt szóba kerül egy amerikai, aki 1974-ben drótkötélen átegyensúlyozott a New-York-i ikertornyok között. Este bekapcsolom a Duna Tv-t, pár másodperc múlva egy holnapi dokumentumfilmet ajánlanak, ami ezt a történetet dolgozza fel.

Véletlennapló 71. + Manréza

Hesse Narziss és Goldmund című könyvét olvasom, a Manrézában a szobámban egy Aranyszájú Szent Jánosról szóló kötet vár a polcon.

Véletlennapló 70.

Egy Chopin mazurkát konferál be a műsorvezető az autórádióban, amikor épp a gödöllői Chopin zeneiskola mellett haldok el.

A mai Evangélium Lk 5,27-32

Amikor Jézus egyszer Kafarnaumban járt, meglátott egy Lévi nevű vámost, aki a vámnál ült. Megszólította őt: "Kövess engem!" A vámos erre fölkelt, és mindenét otthagyva, követte Jézust. Lévi azután Jézus tiszteletére nagy lakomát rendezett házában. Jézussal együtt sok vámos és más ember telepedett az asztalhoz. A farizeusok és az írástudók méltatlankodva fordultak a tanítványokhoz: "Hogyan lehet az, hogy ti a vámosokkal meg a bűnösökkel együtt esztek és isztok?" Jézus felelt meg nekik: "Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!" Lk 5,27-32

Caravaggio: Máté elhívása (Róma, Contarelli Kápolna)

Húshagyó kedden

Hamvas Béle: Egy csepp a kárhozatból
(részlet a Silentium című könyvből)

Fent a hegyen az erdei házban silentiumot és böjtöt készülök tartani. Este nyolckor könnyű vacsorát eszem. Az emésztés éjjel tizenkettőkor fejeződik be. A böjt kezdete. Az egész következő nap, harmadnap délután négyig. Összesen negyven óra. Böhme azt mondja: Ádám a paradicsomban negyven napig élt, Izrael negyven évig bolyongott. Jézus negyven napig volt a pusztában, Krisztus negyven óráig feküdt a sírban. Ezért választottam a negyvenet. Nem vagyok vallásos. Nekem az egész kell. De tudom, hogy az ember helyesen teszi, ha a vallással számol, mert minden emberi tudás között a legtöbb reális bölcsesség a vallásban van. A negyven óra alatt egyetlen hangos szót sem ejtek ki. Csendesen sétálok, testi munkát nem végzek, inkább az árnyékban ülök, olvasok, meditálok, ha szükségét érzem, imádkozom. A gyomor lázongó követelőzését időnkint enyhén citromos vízzel kell csillapítani. Reggel és este tetőtől talpig megmosdani. Napjában egyszer a beleket ki kell mosni. Ez az egész.
Nem kívántam vezekelni. Nem akartam magam valamiért megbüntetni. Semmiféle sanyargatás. Semmi szentimentalizmus. Mélyebb belátásra se szomjaztam. Az alvilág felkeltése, újabban tudatalattinak hívják, szólt egyszer Mesterem, nem ajánlatos. Ami a sötétben van, maradjon a sötétben. Hatalmas kéz takarta le, büntetlenül hozzá senki sem nyúlhat. Mesterem elbeszélte, hogy alvilágát fel akarta számolni. De már pusztán a szándéktól olyan válságba került, hogy ép elméjét is alig sikerült megmentenie.
A silentiumot és a böjtöt azért határoztam el, mert egyébként sem könnyű sorsom eddig legnehezebb esztendejének értelmét megtaláltam, és most ezzel az értelemmel szembe kívántam nézni. Ehhez kell a csend és a magány és a böjt és a mosdás, ez a vesztegzár, az élettempót lelassítani, ha lehet, megállítani, és így az értelem teljes felismerésére a lehetőséget megteremteni.Nem kívántam vezekelni. Nem akartam magam valamiért megbüntetni. Semmiféle sanyargatás. Semmi szentimentalizmus. Mélyebb belátásra se szomjaztam. Az alvilág felkeltése, újabban tudatalattinak hívják, szólt egyszer Mesterem, nem ajánlatos. Ami a sötétben van, maradjon a sötétben. Hatalmas kéz takarta le, büntetlenül hozzá senki sem nyúlhat. Mesterem elbeszélte, hogy alvilágát fel akarta számolni. De már pusztán a szándéktól olyan válságba került, hogy ép elméjét is alig sikerült megmentenie.
A silentiumot és a böjtöt azért határoztam el, mert egyébként sem könnyű sorsom eddig legnehezebb esztendejének értelmét megtaláltam, és most ezzel az értelemmel szembe kívántam nézni. Ehhez kell a csend és a magány és a böjt és a mosdás, ez a vesztegzár, az élettempót lelassítani, ha lehet, megállítani, és így az értelem teljes felismerésére a lehetőséget megteremteni.

Néhány Márai mondat

"Ezek a hosszú februári éjszakák, amikor a kihűlt szobában felébredünk a szél vinnyogására, dideregve ülünk fel az ágyban, meggyújtjuk a kislámpát, rágyújtunk, megnézzük az órát, - korábban virrad már, de nincs sok öröm benne, mert nappal is a tél odvában kucorgunk, betegségek, csőrepedések, füstölgő kályhák, elvégezetlen irodalmi, és reménytelen, kedvetlen emberi feladatok között, rongyokba és prémekbe bugyolálva -, lila körmeinkre lehelünk, s eszünkbe jut, hogy megint elmúlt egy farsang, az ablakon átkocogtat a hamvazó szerda jeges ujja, az öröm elillan és öregszünk." (...)
(A négy évszak: Február)

"Zsolt 50 Tour", Bécs 2010. február 6-7.