2008. december 29., hétfő
2008. december 28., vasárnap
Jan Sverak Csereüvegek
2008. december 23., kedd
Három Hamvas mondat
(Hamvas Béla jegyzetlapjai közül)
2008. december 22., hétfő
Véletlennapló 33.
2. Az egyik klubtagunk megkérdi, hogy miért van kint a faliújságon egy Firenze kép "Utas és holdvilág" felirattal. Megmutatja, hogy milyen könyvet olvas éppen: Szerb Antal Utas és holdvilág.
2008. december 20., szombat
2008. december 17., szerda
2008. december 15., hétfő
Véletlennapló 32.
www.baktay.hu
www.pszichologusok.hu
2008. december 13., szombat
von Horvath: Istentelen ifjúság - Bárka
2008. december 12., péntek
'68-as nosztalgia
Babarczy Eszter, Ascher Tamás, Bak Imre, Gelencsér Gábor, Gábor György, Nádasdy Ádám
Égi élő igazság
2008. december 10., szerda
Véletlennapló 31.
2008. december 9., kedd
Sáskák Katona József Színház
2008. december 7., vasárnap
Ádventi kórusfesztivál, Szt. István Bazilika
Fellépő kórusok:
2008. december 6., szombat
2008. december 3., szerda
Old Man's
Véletlennapló 30.
2008. december 2., kedd
Véletlennapló 29.
Véletlennapló 28.
2008. december 1., hétfő
2008. november 28., péntek
Véletlennapló 27.
2008. november 25., kedd
Véletlennapló 26.
2008. november 24., hétfő
Püspökszentlászló, Életrendezés Háza
Milyen felemás
Milyen felemás érzések közt élünk,
milyen sokféle vonzások között,
pedig zuhanunk, mint a kő
egyenesen és egyértelműen.
Hányféle szégyen és képzelt dicsőség
hálójában evickélünk, pedig
napra kellene teregetnünk
mindazt, mi rejteni való.
Milyen
megkésve értjük meg, hogy a
szemek homálya pontosabb lehet
a lámpafénynél, és milyen
későn látjuk meg a világ
örökös térdreroskadását.
Csend, szikrázó napsütés, rohanó felhők, hózápor, versek.
Véletlennapló 25.
M.A.T. konferencia a Kossuth Klubban
Véletlennapló 24.
2008. november 17., hétfő
2008. november 10., hétfő
Véletlennapló 23.
Hamvas Béla Jázmin és olaj (részlet)
Gyermekkoromtól az egész évet szerettem volna egyszer úgy eltölteni, hogy a természet mozgásából, a rügyezéstől a lombhullásig, egyetlen mozdulatot se mulasszak el. Amit láttam, a csupasz ág és mire újra odanéztem, a bimbó kifakadt, mire megint, már nagy volt a levél és rajta a gyümölcs. Szerettem volna fákat és ágakat, növényeket és domboldalakat mindennap, sőt reggel, délben, este megnézni; a rügyek fakadását, a legelső zöld csíkot, ahogy a bimbó nyílik, fakad, a szirom lehull, egész addig, amíg a gyümölcs megérett, a levél lassan megsötétedik, aztán októberben vörösödik, sárgul, dohánybarna lesz és lehull.
Most láthattam és látom. Az első tapasztalatom különös volt. Azt hittem, a kertész és a földművelő a természetet jobban ismeri. Erről szó sincs. A természetből a legtöbbet a művész látja. A kertész nem is a fát nézi, hanem a termést. A paradicsomot, a tököt, az uborkát, a szőlőt észre se veszi. Nem a lény a fontos, hanem a haszon. Egyetlen földművelővel se találkoztam, aki a növényt ne úgy nézte volna, hogy az kizsákmányolásra neki szánt alany és ő, persze, mindent elkövet, hogy azt ki is zsákmányolja. Igazán nem jobb, mint bármelyik kapitalista. A legtöbb kert nem különb, mint a kényszermunkatábor. A földműves lelkiismerete pedig rossz. Kertjének nem apja. Zsivány. Persze minden művész se tud úgy nézni, mint Van Gogh vagy Corot. De már az az egy, hogy nem akar rabolni, szemét tisztábbá teszi.
Második tapasztalatom, hogy időszámításom megváltozott. A valódi naptár szerint kezdtem gondolkozni.
A valódi naptárt pedig a napnak az állatkör jegyeiben való vándorlása teremti. Tavaszkezdet március huszonegy. Minden lényeges változás huszonegyedike körül van. És, amikor a nap az állatkör jegyének a közepén áll, nyolcadika körül. Március nyolc, a rigók fütyülni kezdenek. Április nyolc, a fülemüle énekelni kezd, a mandula virágzik. Június nyolc, Medárd, a nyári esőkorszak kezdete. Augusztus nyolc, a kánikula kulminál, a régiek népünnepei. Szeptember nyolc, a fecskék elköltöznek. Október nyolc, a tücskök elhallgatnak. A Gergely-naptár érvénytelen. A természet a hagyomány naptára szerint él.
A Kos jegyében vetni kell. A Bika jegyében ültetni kell. Az Ikrek jegyében nevelni kell. Az erdő a Rák elején eléri a legnagyobb lombsűrűséget. Július elején a levél megsötétedik. A Rák és az Oroszlán az érlelő. A tavasz a Bika végén tetőre ér. A jázmin és az olaj virágzik.
2008. november 7., péntek
Hamvas 40.
Ma 40 éve hunyt el Hamvas Béla. Tisztelői síremlék avatást és emléknapot tartanak Szentendrén, amire remélhetőleg eljutok. Álljon itt egy rövid részlet ebből az alkalomból egyik kedvenc Hamvas írásomból, ami péda arra, hogy mennyire húsbavágóan időszerűek ma is a Mester gondolatai.
http://arsetvita.wordpress.com/2008/10/12/hamvas-bela-emleknap-november-7-szentendre/
1962. FEBRUÁR 4. (részlet)
Nem lehet elég keveset élni ahhoz, hogy az ember a bajokon való segítésnek tökéletes időszerűtlenségét ne tapasztalja. Úgy látszik, az ilyen időknek az a sajátsága, hogy nem azoknak enged, akik javítani kívánják, hanem azoknak, akik ténylegesen aláássák. A modern civilizáció gépszövevénye remekül működik, amíg jó idő van. Mihelyt aszály áll be, vagy árvíz van, sokat esik az eső, vagy a hó, kitűnik, hogy az egész elképzelhetetlenül labilis. Inogni kezd, éspedig nem egyik vagy másik részletében. Inogni kezd az egész. Az államintézmény is csak jó idő esetén működik. Mihelyt szociális zavar, elégedetlenség; bizalmatlanság lép fel, válságba kerül. Az egész civilizáció normálidőben jó. Nem számol azonban a mutációkkal és a katasztrófákkal.
2008. november 3., hétfő
Véletlennapló 22.
XI.
Ahogy romlasz, úgy nőssz a tieid
Egyikében attól, amit ma vesztesz;
S mit ifjan adsz, véred friss cseppjeit
Visszakapod, mikor tested öreg lesz.
Így élni szépség, okosság, erő,
Másképp vénség, hülő kor, őrület;
Hinnénk neked, meghalna az idő:
Még hatvan év, s eltűnnénk, emberek.
Kit a Természet nem folytatni gyártott,
Száradjon, vesszen a nyers, durva, torz;
Téged dúsaknál dúsabban megáldott:
Becsüld jótettét, s jóval viszonozd;
Pecsétté vésett s megszabta a munkád:
Üsd le sokszor, s ne hagyd veszni a mintát.
2008. október 31., péntek
Egy Kosztolányi vers, Halottak napjára
Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.
Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.
Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék",
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.
Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,a
múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.
Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt...
"Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.
2008. október 29., szerda
Lao-Ce 57. (A mostani válsághoz)
csak a háboru kíván ravaszságot.
Tétlenség hódítja meg a világot.
Mindezt honnan tudom?
Íme:
"Mikor az országban sok a hívság,
szaporodnak a nyomorúságok;
mikor a népnek fegyvere éles,
sokasodnak a lázadások;
mikor sok az ügyes mester,
gyarapodnak a ritkaságok;
mikor sok a parancs, a törvény,
sűrűsödnek a tolvajok, betyárok.
"Ezért így szól a bölcs:
"Ha nem cselekszem, megnyugszik a nép,
ha békés vagyok, megjavul a nép,
ha nem háborgok, gazdagszik a nép,
ha igényem nincsen, egyszerű a nép."
2008. október 26., vasárnap
Véletlennapló 21. (Szilvinek)
2008. október 23., csütörtök
Ványa bácsi
2008. október 22., szerda
Michael Nyman a MUPA-ban
2008. október 20., hétfő
2008. október 15., szerda
Tudod hogy van ez, Jézus
Én kivel osztom meg terheimet? Hová viszem örömöm, fájdalmam? Mennyi időt szánok magamra, a lelkemre? Párbeszédben állok-e egy belső valakivel, a sok ricsajtól meghallom-e még saját belső hangomat? Miben, kiben hiszek? Meg tudom-e szólítani embertársaimat?
http://www.filmkatalogus.hu/Tudod-hogy-van-ez-Jezus--f23039
Egy Arany vers
Ki, ki bátran a szabadba!
Oly szoros e fal között!
Tavaszunk egy fúvalatra
Íme, íme visszajött!
Mily vidám a csermely tánca,
Lejtve a zöld sík felé,
Mintha többé téli lánca
Soha nem rettentené. -
A kökörcsin újra bátor,
A letiprott fű dagad;
És fölöttünk a mennysátor
Gyolcs felhőket szárogat.
Ifju hévvel az öreg nap -
Új szerel.............
2008. október 14., kedd
P.F.
Véletlennapló 20.
Tóth Árpád Őszi alkonyat (részlet)
S e csüggedt ujjakon pompás aranyszint fen szét,
Ó most minden dolog oly titokzatosan szép
S magános s mozdulatlan... s az illatban s a csendben
A nagyszerű és komoly fák alatt
Sötét arcát kegyetlen és szép öklére hajtván
Szunnyad a bánatom, mint este a szfinx alján
A fantasztikus és fáradt arab.
2008. október 13., hétfő
A néger és a kutyák harca
A nyomozó
Ádám almái
2008. október 7., kedd
2008. október 6., hétfő
Véletlennapló 19.
:-)
Márai: Füves könyv 53.
Egy napon mindenről el kell számolni. De mindenről. Ez elkerülhetetlen. S akárhogyan
odázod: amiben hibáztál, amivel adós vagy, amihez gyáva voltál, amiben bűnös
vagy, mindezért számot adsz egy napon. Ezért erősítsd mindegyre lelkedet: mert nem
vagy te bűntelen. S ha máglyára visznek, tudjad: ártatlan is vagyok, de bűnös is vagyok.
S számolj el önként, elébb, mint követelik: bölcsen cselekszel így, s az emberek
is jobban megbecsülnek, ha ezt teszed. Ne halogasd az elszámolást. Mit is remélhetsz?
Ember vagy, tehát bűnös vagy.
2008. október 5., vasárnap
2008. október 4., szombat
Márai Füves könyv 55.
Ötezer éve, tízezer éve nem változott az emberi anyag. Csak a jelmezek változtak, az
együttélés rendszerei és feltételei. Az, ami az ember – a lélek és a jellem –, nem vál-
tozott. Ur városában, Babilonban ugyanazok az emberek éltek, mint ma Budapesten:
s lelkükben ugyanúgy érzékelték a világot és pontosan úgy feleltek a világra. Csak
éppen – műszerek nélkül – közelebb voltak a világ titkaihoz, az időhöz, a csillagok-
hoz, a természet jelbeszédéhez. Hallásuk finomabb volt, látásuk – távcső nélkül is –
élesebb, érzékelőbb, sejtőbb, megragadóbb. Az emberi anyag nem változott, de az
ember – hála néhány lángésznek és műszernek – vakabb és süketebb a civilizációban,
mint volt az emberi idők elején. Tunyább és bambább. Értesültebb és ugyanakkor
tudatlanabb. Azt hiszi, gombnyomásra igazgatja a világegyetemet. Ez az óriási szer-
kezet, a civilizáció, száműzte az embert a világ nagy, titkos, bensőséges közösségé-
ből.
2008. október 3., péntek
Véletlennapló 19.
:-)
2008. szeptember 29., hétfő
Weöres A teljesség felé
Az ember kétféleképpen mentesülhet egyéniségétől: vagy alája-süllyed, vagy föléje-emelkedik.
Vannak emberek, kik úgy belemosódnak a tömeg-lélek alaktalanságába, vagy valamely züllöttség értelem-alatti áramába, hogy teljesen feloldódnak benne, eltompulnak és külön-létük csak látszat. És haláluk már csak e látszatnak halála: testük felbomlásával a külön-létük utolsó jele is megszűnik, végképp beleolvadnak a sötét, ragacsos áradatokra. Ez a kárhozat.
És vannak, akik egyéniségük fölé emelkedve, igazi lényükké a személytelen, örök mértéket teszik; halálukban úgy omlik le róluk a különlét, mint egy börtönfal és átömlenek időbeli, zárt életükből az időtlen, határtalan teljességbe. Ez az üdvösség.
Legtöbb ember a haláláig őrzi egyéniségét. Tervei, körülményei, apró kedvtelései jelentik részére az élet értelmét s haldoklás perceiben feltáruló időtlen végtelenségtől, az üdvösségtől éppúgy visszariad, mint az elfoszló tudat alól feltörő homályos vonzástól, a kárhozattól; egyikben sincs érzés, értelem, változás, tagoltság, melyek az ő kedvteléseihez szükségesek; szétmálló ösztöne az élet végső roncsába kapaszkodik, s ez már nem nyújt menedéket.
Az élet, változás, idő kicsúszik alóla, a változatlan örökléttöl iszonyodva elhúzódik: dermedt állapotba kerül, melyből az élet tagoltsága és a lét teljessége egyformán hiányzik. Meghalás utáni sorsa kis-részben attól függ, hogy miképpen emlékeznek rá, imádkoznak-e érte, földi és nem-földi jószándékok segítik-e; főképpen pedig attól, hogy volt-e az életében valamely egyén-fölötti, általános erény, mely nem a személyiséghez, hanem az alkat mélyén rejlő örök mértékhez tartozik, a személyiség elpusztulásával nem pusztul el és őt támogatni bírja. Ez a tisztítótűz.
Véletlennapló 18.
www.szentkeresztplebania.hu
www.parbeszed.hu
www.sapientia.hu